Rács mögött tölti a karácsonyt és az újévet H. Zoltán, akit október 21-én fogtak el egy másik férfival együtt a rendőrök drogkereskedelem gyanúja miatt.

Plusz három hónap

A Budapesti 4. és 15. Kerületi Ügyészség a letartóztatás további három hónappal történő meghosszabbítására tett indítványt az október 23-án letartóztatott férfi esetében. A nyomozási bíró ülés tartása nélkül határoz a hosszabbítás tárgyában, a döntésről az ügyészségnek nincs tudomása – mondta az üggyel kapcsolatban Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nem tett vallomást

Hozzátette: a gyanúsított nem tett vallomást a folytatólagos kihallgatása során. Ahogy a Budapestkörnyéke.hu hírportálon beszámoltunk, a divattervező korábban a drogfogyasztást elismerte, a kábítószerrel való kereskedést azonban tagadta kihallgatásán – írta a 24.hu.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Egyetértenek a hatóságok

Mivel a másik gyanúsítottat november 3-án tartóztatták le, ezért az ő esetében még idő előtti a kényszerintézkedés meghosszabbításával kapcsolatos döntés. A bíróság egyetértett az ügyészség indítványával, és február 23-ig meghosszabbította drogkereskedelemmel gyanúsított H. Zoltán letartóztatását.

Nem látogathatja a barátnője

„Zoli egy négyfős cellában van, és minden bizonnyal nem érinti jól, hogy úgy tudom, a barátnője sem látogathatja. Azt hallottam, vádalkut ajánlottak neki, de ezt Zoli elutasította” – mondta a Blikknek egy a divattervezőhöz közel álló, ám neve elhallgatását kérő ismerős.

Nincsenek okok

„Sem én, sem a szülei nem látogathatjuk. A döntésről tájékoztatott az ügyészség, ám indoklást nem kaptam, így nem tudom, mi áll a háttérben, az azonban biztos, hogy két hete nem beszélhettem Zolival. Csomagot lehet neki küldeni, de fényképet például nem. Csak remélni merem, hogy jól van, és hamarosan túl leszünk ezen az egész borzalmon” – fogalmazott Mariann, a divatguru párja.

Ez állhat a háttérben

A Blikk megkeresett egy az ügytől független ügyvédet, hogy megtudjuk, mi oka lehet a kapcsolattartás visszavonásának. Dr. Kaposi Gergely általánosságban elmondta, több körülmény is vezethet oda, hogy az ügyészség úgy dönt, nem engedélyezi a további kapcsolattartást egy vagy akár több személlyel.

Szabályt szeghettek

„Okozhatja ezt az, ha az illető megszegi a kapcsolattartás szabályait, például átadja a telefont egy olyan személynek, aki nem hivatalos kapcsolattartó. De felmerülhet menet közben is olyan körülmény, ami miatt az ügyészség úgy dönt, hogy a kapcsolattartás veszélyezteti valamilyen módon a nyomozás érdekeit” – mondta az ügyvéd.

Egy hónapja tartóztatták le

Ahogy a Budapestkörnyéke.hu hírportálon beszámoltunk róla, Herczeg Zoltánt egy másik, később szabadon engedett személlyel együtt egy hónappal ezelőtt tartóztatták le kábítószer-kereskedelem gyanújával.

Kit ránt magával az ügy?

Az ügyben több politikus és közismert személy, illetve egy újságíró is érintett lehet, így most sokan bajban érezhetik magukat. A megkérdezettek egyöntetűen azt felelték, nem tudnak semmit az ügyről.

Nyolc évet kaphat

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közlése szerint egyiküknél összesen körülbelül 100 gramm növényi törmeléket – az elsődleges adatok szerint marihuánát – és 16 gramm kokaingyanús port, a másiknál összesen körülbelül 85 gramm növényi törmeléket, valamint 1 gramm port – az elsődleges adatok szerin kokaint – találtak. A divatguru akár nyolc évet is kaphat, ha beigazolódik a bűnössége. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Herczeg Zoltán