Négy gyerek ügyében érkezett tavaly az állampolgári jogok biztosához jelzés a Rákospalotai Javítóintézet és Központi Speciális Gyermekotthon miatt. A panaszbeadványban felkavaró állítások szerepelnek: az egyik gyereket abortuszra kényszerítették, két gyermek nem kapta meg az állapotának megfelelő egészségügyi ellátást, továbbá egy gyermekfelügyelő esetében, aki a gondjaira bízott gyermekkel nemi kapcsolatot létesített, nem indult feltáró és a gyermek helyzetét vizsgáló eljárás.
Magyar Péter hívta fel a figyelmet az ügyre
Az első két állítás esetén az ombudsman nem tárt fel mulasztást, valamint alapvető joggal összefüggő visszásságot sem állapított meg. A panasz harmadik részével kapcsolatban azonban annál inkább. Az ügyről szóló jelentés tavaly került fel az ombudsman honlapjára, majd a bicskei gyermekotthont érintő, idén februárban kirobbant kegyelmi botrány után nem sokkal Magyar Péter egy posztjában is felhívta rá a figyelmet. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.
Letartóztatták a nevelőt
Három héttel Magyar Péter posztja után letartóztatták a gyermekotthon egyik nevelőjét, aki a Fővárosi Főügyészség keddi tájékoztatása szerint tavaly tavasszal, a hatalmi helyzetét kihasználva, nemi cselekményt végzett egy felügyeletére bízott kiskorúval az egyik budapesti gyermekotthonban. A gyerekfelügyelő egy másik tinivel is ezt tette, de a kiskorú nem volt az otthon lakója.
Próbaidős volt a nevelő
A tavalyi ombudsmani jelentésből kiderül, hogy a gyermekjogi képviselő 2023. március 20-án tett intézménylátogatást, és ekkor értesült az igazgatótól arról, hogy az egyik felügyelő vélhetően nemi kapcsolatot létesített egy 15 éves növendékkel – írja a 24.hu.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
A lány szerint ő akarta
A lány az egyik nevelőjének mondta el a történteket. A jelentésből kiderül, hogy a gyermekfelügyelő próbaidős volt, és tagadta, hogy bármi történt volna. A lány nem számolt be erőszakról vagy kényszerítésről, és elmondta, hogy önként létesített nemi kapcsolatot a gyermekfelügyelővel.
Nem tett feljelentést az igazgató
Az ombudsman vizsgálta a 15 éves lánnyal nemi kapcsolatot létesítő felügyelővel szembeni intézkedéseket is. Szerinte nem volt elegendő az, hogy megszüntették a nevelő munkaviszonyát, mert a feljelentés nem mellőzhető ilyen esetben. Ugyanis csak a büntetőjogi felelősség megállapítása esetén van arra lehetőség, hogy a jövőben a gyermekvédelmi rendszerben szakmai munkakörben ne legyen foglalkoztatható.
Rossz fényt vetne az intzéményre
A panaszbeadvány szerint egyébként „a vezetőség úgy döntött, nem tesz feljelentést az ügyben, mert a feljelentés utáni vizsgálat rossz fényt vetne az intézményre, ezért megállapodtak a gyermekfelügyelővel abban, hogy közös megegyezéssel megszüntetik a munkaviszonyát”.
Lelki segítséget nyújtottak
A Telex megkereste a Rákospalotai Javítóintézet és Központi Speciális Gyermekotthont. Szim András igazgató válaszában azt írta: a gyerek gyámját telefonon tájékoztatták a történtekről, de „valamennyi körülményre tekintettel, az érintett kiskorúval egyeztetve” az intézmény nem tett feljelentést. Szerintük a történteket nem lehet elfogadni, ezért bocsátották el azonnali hatállyal a gyermekfelügyelőt. A gyermeknek pszichológus bevonásával teljes körű pedagógiai és pszichológiai támogatást nyújtottak.
A gyámot később értesítették
Az ombudsman megállapította, hogy míg a gyermekotthon igazgatója a gyermekfelügyelő ellen nem tett büntetőfeljelentést, addig a gyermekvédelmi gyám is csak hónapokkal az esemény megtörténte után tette ezt meg, a mulasztás pedig önmagában alkalmas arra, hogy a jövőre nézve a gyermekvédelmi szakellátásban nevelkedő gyermekek védelemhez és gondoskodáshoz való jogával összefüggő visszásságot okozzon, továbbá nem egyeztethető össze a gyermek legjobb érdekét képviselő eljárás elvével.
Ombudsmani javaslat
Kozma Ákos a jelentést elküldte az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat igazgatójának, akit felkért arra, hogy a területi szakszolgálatok vezetői útján, jelentése megküldésével hívja fel a gyermekvédelmi gyámok figyelmét arra, hogy amennyiben tudomást szereznek arról, hogy a gyermekvédelmi rendszerben szakmai munkakörben foglalkoztatott személy nemi kapcsolatot létesített egy gyámolt gyermekkel, haladéktalanul tegyék meg a büntetőfeljelentést.
Tegyen büntetőfeljelentést
Még egy javaslatot fogalmazott meg Kozma Ákos, mégpedig egyenesen a Rákospalotai Javítóintézet és Központi Speciális Gyermekotthon igazgatójának. Azt javasolja, hogy ha arról értesül, hogy egy szakdolgozó nemi kapcsolatot létesített a gondjaira bízott gyermekkel, a szakdolgozó munkaviszonyának azonnali hatályú megszüntetésével egyidejűleg intézkedjen a büntetőfeljelentés megtételéről is. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: Rákospalotai nevelőintézet