Rettetenesen megijedhetett az a nő, akinek az otthonában váratlanul rosszul lett egy 50 év körüli szerelő. A férfi mellkasi fájdalomra panaszkodott, majd összesett.

Összeesett

Az esetről az Országos Mentőszolgálat számolt be a közösségi oldalán, mint írják miután a férfi összesett, az ügyfele azonnal értesítette a mentőket. „A nő mentésirányító bajtársunk instrukciói szerint megvizsgálta a beteget, aki már nem lélegzett, ezért a telefonos utasítások alapján rögtön megkezdte az újraélesztést” – írták posztjukban a mentősök, továbbá hozzátették:

Jöttek a mentők

„Bajtársaink perceken belül helyszínre értek és emelt szinten folytatták az ellátást, ami még hosszú ideig zajlott a helyszínen, mire az időben megkezdett mellkasi nyomások végül sikerre vezettek.” A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kórházba vitték

A férfit az újraélesztést követően stabil állapotban szállították a kórházba. „A férfit stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők. Mielőbbi felépülést kívánunk, az életmentésben résztvevőknek gratulálunk!” – zárta bejegyzését a mentőszolgálat.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Újraélesztés a 81-es főút mellett

Amint azt a BudaPestkörnyéke.hu is megírta egy fiatal nő életéért küzdött a hozzátartozója júliusban a 81-es számú főút mellett. Az autó az út szélére húzódott, itt próbálták újraéleszteni a hölgyet és közben várták a mentőket. A bajba jutottakat egy arra járó baleseti helyszínelő is kiszúrta, aki azonnal odasietett és átvette a mellkasi kompresszió végzését egészen a mentők kiérkezéséig. Szerencsére a 34 éves Fejér vármegyei lakos állapotát sikerült stabilizálni, ezt követően kórházba szállították.

Vezetés közben lett rosszul

Szintén a BudaPestkörnyéke.hu adott hírt arról, hogy egy fiatal sofőr életéért küzdöttek a vasútállomáson, Nagymaroson. A férfi nagy valószínűséggel vezetés közben lett rosszul, emiatt lehúzódott az út szélére. Ezt követően kiszállt az autójából, majd összeesett. Szemtanúk beszámolói alapján többen is a segítségére siettek, az életét viszont már nem sikerült megmenteni. 

Hirtelen összeesett

„A srác kiszállt az autóból, már akkor látszott, hogy bódult. Először azt hittem, hogy részeg és biztos szédül. Aztán egyszer csak összeesett. Többen is odarohantunk, hogy segítsünk neki. Azonnal hívtuk a mentőket és megkezdtük az újraélesztését – mondta egy szemtanú a Metropolnak.

Nem jártak sikerrel

A mentők hamar a helyszínre érkeztek és hosszasan küzdöttek a fiatal életéért, végül azonban sajnos nem sikerült megmenteni az életét.

Megóvott másokat

A fiatal nagymarosi sofőr megóvott másokat egy balesettől vagy sérüléstől azzal, hogy megállt, amikor érezte, hogy baj van. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció