Másfél nappal halála előtt elveszítette édesapát a Fazekas Mihály Gimnázium tanára. Mindketten koronavírusban haltak meg. F. Tóth Zoltán lánya azt mondja, édesapja az iskolában kaphatta el a vírus, sokszor említette, hogy életveszélyes így tanítani.
Meghalt az 54 éves tanár
Meghalt a Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium történelem-filozófia szakos tanára. Az 54 év éves pedagógus koronavírusban hunyt el. A beszámolók szerint a férfi egészséges volt, március 24-én azonban meghalt. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Édesapját és nagyapját is elveszítette
F. Tóth Anna, a pedagógus lánya a Telexnek azt mondta, két nap alatt édesapját és nagypapáját veszítette el, mindketten a járvány áldozatai.
Bejárt az iskolába
„Apukám heti rendszerességgel járt be az iskolába az online oktatás mellett is, egészen a betegségéig. És sokszor hangoztatta, hogy életveszély így tanítani, de hivatástudata, diákszeretete mindig vitte előre a legnehezebb pillanatokban is” – mondta a hírportálnak F. Tóth Anna.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Több, mint 60 pedagógus halt meg
„Azonban ha jól olvastuk, rajta kívül már hatvannál is több pedagógus hunyt el a Covid szövődményei miatt. Éppen ezért mi, a családban úgy érezzük, hogy ezzel a témával csak úgy lenne fair foglalkozni, ha az összes, a Covid-19 miatt elhunyt tanár nevét leírná mindenki, mert bizonyára ők is remek emberek voltak, gyermekek, apák, anyák és pedagógusok. Mindenki vigyázzon magára!” – mondta F. Tóth Zoltán lánya.
Hétfőn még nem akarták beoltani a pedagógusokat
Hétfőn Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Miniszteriumának vezetője azonban azt mondta, hogy nem oltják be soron kívül a pedagógusokat, ők is a háziorvosukon keresztül, az oltási tervnek megfelelően kapják meg a koronavírus elleni vakcinát.
Beoltják a pedagógusokat
A PSZ hónapok óta kérte, hogy soron kívül oltsák be a pedagógusokat, a kormány viszont csak a szerdai kormányülésen döntött erről. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón jelentette be, hogy az iskolák és óvodák újranyitása előtt beoltják az óvónőket és tanárokat, de ezt igényelniük kell.
A nyitás előtt egy héttel kezdenek el oltani
A miniszter arról is beszélt, hogy legkorábban április 12-én, de lehet, hogy csak 19-én nyitják meg az oktatási intézményeket. A nyitás előtt egy héttel kezdik el oltani a pedagógusokat, de csak azokat, akik regisztrálnak.
Józsefváros polgármestere is gyászol
F. Tóth Zoltánról Pikó András is megemlékezett Facebook oldalán. Józsefváros polgármestere ezt írta: „Megrendülten fejezem ki őszinte részvétemet F. Tóth Tanár Úr családjának, osztozom a család, a kollégái és tanítványai, a Fazekas Gimnázium közössége minden tagjának fájdalmában”.
Tanítványai is gyászolnak
„Szülőként is ismerhettem, nagyszerű tanár, igaz ember volt. Látom, ahogy a fiam küzd a könnyeivel és apjaként nem tudok nem arra gondolni, hogy mi várja majd őt és osztálytársait, amikor visszatérhetnek az iskolába, hogy milyen traumákat kell feldolgozniuk majd. F. Tóth Zoltán emlékét megőrizzük Józsefvárosban” – zárta posztját Pikó András. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: F. Tóth Zoltán – Forrás: bpk montázs