Autó és vonat ütközött össze Pálkövénél. A vasúti átjáróban a fénysorompó rendben működött. Az utasokat a katasztrófavédelem segítségével szállítják le.
Autóval ütközött a vonat
Nem indult jól a csütörtök reggel azok számára, akik a Balatonról a főváros felé vették az irányt. Ugyanis a Tapolcáról 7:38-kor a Déli pályaudvarra közlekedő Kék Hullám InterCity (IC 19707) Pálkövénél egy autónak ütközött. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Így változik a menetrend
Emiatt jelenleg Révfülöp és Badacsonytomaj között nem közlekedhetnek a vonatok. A helyszínelés végéig várhatóan 10 óráig – jelentősen (30-90 perccel) hosszabb eljutási időre, valamint pótlóbuszos közlekedésre kell számítani az észak-balatoni vonal egy szakaszán. A pálkövei vasúti átjáróban a fénysorompó a baleset bekövetkezésekor rendben működött. A vonat utasait a katasztrófavédelem segítségével szállítják le – írja a MÁV.
Fogházra ítélték
A napokban írtunk arról, hogy felfüggesztett fogházra ítélte büntetővégzésében a Keszthelyi Járásbíróság azt a 25 éves nőt, aki tavaly nyáron vonat elé hajtott autójával. A lány 16 éves öccse meghalt a balesetben.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Tragédia Keszthelyen
A nő tavaly július 29-én, délelőtti jó látási, derült időjárási és gyér forgalmi viszonyok mellett haladt kocsival Keszthely külterületén. Az Entz Géza utcai, jelzőtáblával biztosított vasúti kereszteződésben nem állt meg, és 30-34 kilométeres sebességgel ráhajtott a sínekre, miközben felé jobbról egy személyvonat közelített.
Vészfékezett a mozdonyvezető
A szabályszegő autóst 80-100 méterről észlelte a mozdonyvezető, aki vészfékezést hajtott végre és a vészkürtöt is megszólaltatta. Ennek ellenére a mozdony a kocsi jobb oldalának ütközött, ami a vasúti töltéshez csapódott, a vonat pedig több mint 200 méterrel távolabb tudott csak megállni.
Meghalt a 16 éves testvér
A balesetben a nő 16 éves öccse olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A fiatal nő könnyebben sérült meg, a vonat utasai sértetlenül vészelték át az ütközést.
Sokan figyelmetlenek
Az eset után az egyik kommentelő, aki egy vonatvezető lehetett. Azt írta: „egy nappalos szolgálat alatt 3 autóval és 1 traktorral találkoztam átjárókban. Ha nem kürtölök rájuk és fékezek, telibe trafálom őket. A 4 esetből 2 fénysorompós átjáróban történt, egyszer az egyik autó felével benn az átjáróban, úgy tolatott vissza…”
A MÁV is beperelte a sofőrt
A bíróság a kiszabott büntetéshez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól előzetesen mentesítette a nőt, de kötelezte a közel 670 ezer forintos bűnügyi költség megfizetésére. Az eset miatt a MÁV-START Zrt. sértettként a polgári jogi igényét újabb eljárásban követelheti. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: a pálkövénél történt baleset helyszíni felvétele – Forrás: MÁV