A népszerű énekesnő, Szandi életében mindig is fontos szerepet játszott a lovassport. Fiatal korában évekig rendszeresen lovagolt, ám egy súlyos baleset miatt kómába került, és ez mindent megváltoztatott. Mostanában azonban újra egyre többet pattan lóhátra, vagyis úgy tűnik, legyőzte a félelmét.
„Semmi nem volt olyan, mint azelőtt”
„Régebben évekig a galoppon lovagoltam, mint amatőr zsoké. Aztán egy baleset után három napig kómában voltam és utána már semmi nem volt olyan, mint azelőtt. Pár évente próbáltam újra lóra ülni, de már bennem volt a félelem. Az elmúlt időszakban újra elkezdtem lovagolni, szavakba se tudom önteni, milyen csodálatos érzés! Hogy mindez miért történt, hamarosan kiderül… – írta bejegyzésében az énekesnő. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Frissen betört csikóra ült
Szandi súlyos balesete akkor következett be, amikor évekkel ezelőtt egy frissen betört csikóra ő ült fel először, ám a balesete pontos körülményeire ő maga sem emlékszik.
Fél óráig keresték
„Állítólag elvitt a ló engem valahova, a pályán túlra, és ott estem le róla. Én küzdöttem, küzdöttem állítólag, és aztán sikerült leesnem. Nem találtak, csak azt látták, hogy a ló megy vissza az iskolába. Vagy fél óráig kerestek engem, hogy hol feküdhetek a földön” – nyilatkozta korábban a TV2-nek.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Messze egymástól
A BudaPestkörnyéke.hu írt arról korábban, hogy nagyon messze töltötte egymástól a karácsonyt Szandi és lánya, Blanka. A fiatal lány jó ideje az Egyesült Államokban él, ahol bébiszitterként dolgozik. Ez sem akadályozta meg azonban őket abban, hogy készítsenek egy közös dalt.
Közös projekt a lánnyal
Szandinak természetesen nagyon hiányzik a lánya, a döntését azonban tiszteletben tartja. Most a nagy távolság ellenére mégis egy közös projektbe kezdtek és egy közös dallal rukkoltak elő, amiről Szandi számolt be a közösségi oldalán.
Hiányoznak ez együtt töltött pillanatok
„A 10 000 kilométer távolság ellenére megszületett az első saját, magyar nyelvű karácsonyi dalunk! Nem mondom, hogy könnyű elengedni a lányomat, de hagynom kell, hogy megtapasztalja az életet nélkülünk, ha Ő így döntött. Nagyon hiányzik, főleg most… Hiányzik az ölelése, hiányzik minden pillanat, amit együtt töltöttünk itthon, de a szívünk és a dal összeköt minket! Szeretlek kicsikém!” – írta az énekesnő.
Amerikában találkoztak
Szandi egyébként legutóbb tavaly nyáron találkozhatott Blankával, amikor az egész család kiutazott Amerikába.
Zokogva ölelték egymást
„Újra együtt a család! Amikor ennyi idő után először megláttuk Blankát, a boldogságtól percekig zokogva öleltük egymást. Ez a csodálatos érzés leírhatatlan!!! Most együtt járjuk be Kaliforniát és környékét. Nagyon nehéz lesz újra búcsúzni…” – írta akkor meghatottan Szandi. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: Szandi lovon. Fotó: Facebook/Szandi hivatalos oldala