Megszólalt a Nemzeti Színházban történt balesetben megsérült egyik színész, Szász Júlia, aki több ponton is cáfolta Vidnyánszky Attila színházigazgató állításait, amely szerint a novemberben balesetet szenvedett két színész 5 millió forintot kapott. 

Udvaros a Partizánban 

Az egész ott kezdődött, hogy Udvaros Dorottya Kossuth-díjas színművész a Partizánnak adott szerdai interjújában arról beszélt, hogy a Nemzeti Színházban történt baleset miatt indított belső vizsgálat egy „látszatesemény” volt. A színésznő szerint lehetett tudni, hogy a vizsgálat azt fogja megállapítani, hogy nincs egy személyi felelős. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Jelezték Vidnyánszkynak 

„Egyet nem is lehet találni, többet viszont igen. Elsősorban a darab rendezőjét és a színház igazgatóját, természetesen.” Udvaros elmondása szerint több alkalommal is jelezték Vidnyánszky Attilának a díszletekkel kapcsolatos aggályaikat, csoda, hogy nem történt korábban baleset.

Megszólalt Vidnyánszky 

Vidnyánszky Attila, Udvaros Dorottya interjújára reagálva, pénteken hosszú interjút adott az Origónak, amelyben többek között azt mondta, hogy november óta fejenként több mint ötmillió forintot kapott a két színész, a táppénzen felül, különböző jogcímeken. „A pénteki napon bekövetkezett, nagyon sajnálatos baleset után már hétfőn kéthavi fizetést utaltunk át nekik, és azóta is folyamatosan utalunk.”

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Szász Júlia cáfol

Szász Júlia, most közösségi oldalán azt írja, hogy az igazgató állításával ellentétben nem kaptak fejenként 5 millió forintot Horváth Lajos Ottóval a baleset után, és posztjában részletesen levezeti, hogy mennyi pénzt kapott a baleset óta, azt írja, kártérítést nem kapott.

Ennyit kapott a színháztól

“A Nemzeti Színház a mai nappal bezárólag kéthavi fizetést (összesen 988 922 Ft) folyósított számomra. A baleset óta táppénzen vagyok. Munkabaleset esetén 100%-os táppénz jár, ám a színházzal kötött szerződésem és az abban szereplő adózási formám miatt (ekho) a táppénzem összege kéthetente 90 050 Ft” – írja közösségi oldalán Szász Júlia. 

Ennyit fizetett a biztosító 

Majd így folytatja a színésznő: “November 10-én történt a baleset, ebből kifolyólag a teljes novemberi fizetésemet már nem kaptam meg. November 21-én érkezett a számlámra egyhavi munkabér segélyként, majd december 14-én ismét átutalták egyhavi béremet. Azóta nem utaltak.A balesettel összefüggésben az alábbi összegeket kaptam januárban a biztosítótól (a színház csoportos személybiztosítása): 10 000 Ft (csonttörés),10 000 Ft (keresőképtelenség), 50 000 Ft (gyógyulási támogatás), 30 000 Ft (kórházi tartózkodás 11.10 – 11.15.), 75 000 Ft (kórházi tartózkodás 11.20 – 12.04.), 100 000 Ft (műtét). Összesen: 275 000 Ft”.

Nincs felelős

A Nemzeti Színházban, tavaly novemberben történt baleset, amikor a Rómeó és Júlia előadása közben Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia három métert zuhant, mindketten súlyos sérüléseket szenvedtek. A színház igazgatója, Vidnyánszky Attila először benyújtotta a lemondását, de nem sokkal később ezt visszavonta. A baleset miatt belső vizsgálat indult a színházban, nem találtak felelőst, a rendőrség is nyomozást rendelt el, ez még nem zárult le. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép:  a fotó illusztráció, Adobe IA mesterséges intelligencia felhasználásával készült