Egyedülálló újításokat vezet be az országos hálózattal rendelkező Praktiker barkácsáruház: minőségi termékeik mellett személyes tanácsadást is nyújtanak többek között az építkezőknek, otthonfelújítóknak. A márkanagykövetekkel először a Bécsi úti és budaörsi áruházakban találkozhatunk: segítségükkel leegyszerűsödik a vásárlás, könnyebb kiválasztani a szükséges termékeket, ráadásul a szakmai tanácsoknak és javaslatoknak köszönhetően jelentős összegeket és időt spórolhatunk meg a vásárlás során.
A Praktiker október 3-án a Bécsi úti áruházban mutatta be új szolgáltatását , amelynek középpontjában a személyes tanácsadás áll. Az eseményen Flórián László ügyvezető igazgató az újítások kapcsán elmondta: vásárlóink egyre gyakrabban nem egy-egy terméket, hanem komplett megoldásokat keresnek. A márkanagyköveti programmal és az áruházi fejlesztésekkel a Praktiker azt támogatja, hogy a projektek a tervezéstől a kivitelezésig gördülékenyebben legyenek megvalósíthatók. Flórián László hozzátette, hogy a vásárlótér átalakítása Budaörsön látható elsőként: átláthatóbb, és még jobban igazodik a vásárlói igényekhez, tájékozódási szokásokhoz. Szintén ebben az egységben immár rapid parkoló is segíti a gyors áruszállítást. Az újítások célja, hogy a tájékozódás könnyebb, a vásárlás kényelmesebb legyen, összességében növekedjen a vásárlói élmény.

Az esemény további részében Orosz Barbara, az esemény moderátora beszélgetett két márkanagykövettel feladataikról és az eddigi tapasztalatokról. A profi tanácsadók kiemelt helyen, pultoknál várják az érdeklődőket, felmérik az igényeket és elképzeléseket, és elkísérik a vásárlót azokra az osztályokra, ahol a megvalósításhoz szükséges termékek megtalálhatók. Segítenek összeállítani a bevásárlólistát, és ha kell, bevonják a szakeladókat a termékkiválasztásba. Igény esetén az áruk összekészítéséről a logisztikai munkatársak gondoskodnak. A vásárló akár már 15 perc múlva az általa megjelölt helyen veheti át a termékeket – legyen szó főinformációról, a márkanagykövet pultjáról vagy az árukiadó pontról –, illetve házhozszállítást is kérhet.

A márkanagykövetek egyfajta tudásközpontként is működnek a Praktikerben: digitális eszközeikkel akár más áruházakban tartózkodó szakértőket is elérhetnek – így segítenek a megfelelő, személyre szabott megoldás megtalálásában. Szükség esetén videóhívással ők is elérhetők minden áruházból. Emellett munkaidőben később is fel lehet velük venni a kapcsolatot, ha a vevőben utólag kérdések merülnek fel a megvásárolt termékek kapcsán, vagy egy problémára keres megoldást.
A márkanagykövetek jelenleg a Bécsi úti és a budaörsi áruházban várják a vásárlókat, de a tervek szerint később egyre több Praktiker áruházban találkozhatnak velük a vásárlók.

A Praktiker az egyik legismertebb, komoly hagyományokkal rendelkező barkácsáruház. A magyar barkácspiac meghatározó, országos hálózattal rendelkező szereplője. 1998 óta van jelen hazánkban, 2016 óta a Wallis Csoport tagjaként százszázalékos magyar tulajdonban, stabil pénzügyi háttérrel, évről évre meghatározó piaci részesedéssel. A vállalat 23 áruházat, valamint egy online shopot működtet Magyarországon. Üzleteinek összterülete országszerte nagyságrendileg 150 ezer négyzetméter, munkatársainak száma megközelítőleg 1500 fő. 2023-ban megújult webshopja barkács kategóriában a legnagyobb forgalmú magyar online áruház a PwC E-toplista 2024 alapján.

A Praktiker az elmúlt években új áruházakat nyitott Székesfehérváron, Debrecenben és Veszprémben. A Praktiker 2025-ben elnyerte az „Év Barkácsáruház Üzletlánca” címet a Trade Magazin Év Kereskedője versenyén. A magyar barkácsáruház fontosnak tartja, hogy gyors és személyre szabott választ adjon az otthonokkal kapcsolatos igényekre. Missziója: segíteni vásárlóit abban, hogy büszkék lehessenek környezetükre.
Ez a cikk szponzorált tartalom, megrendelő a Praktiker Kft.

