Eddig aki előre megvásárolta az utazásához szükséges jegyét, amit okosjegynek neveznek, akár 40 százalékot is megtakaríthatott az eredeti jegy árából. Most ennek vége, a MÁV szép csendben megszűntette ezt a kedvezményt.
Emelkedő jegyár
Drágábbak lesznek az online vásárolt elővételes vasúti jegyek, vagyis az okosjegyek. Eddig, ha időben vásároltuk meg jegyeinket számítógépen vagy mobilon, mondjuk a Budapest–Miskolc távra, 2600 forintból megúszhattuk az egészet.
A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Dupla annyi
A változás után ugyanez az útvonal idén karácsonykor már 4042 forintba kerül, vagyis csak az eredeti tarifáért lehet megvenni a honlapon és a MÁV és a MÁV+ applikáción keresztül – írja a magyarnarancs.hu
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Sokat lehetett spórolni
Az okosjegyek célja az volt, hogy aki eddig előre megvásárolta az utazásához szükséges jegyét, akár 40 százalékot is faraghatott az eredeti árakból. Az okosjegyek beszántásáról egyáltalán nem kommunikált a MÁV, legalábbis a portál nem talált erről infót.
Nemsokára tájékoztatást ad a MÁV
A lap kérdésére azt válaszolta a MÁV Kommunikációs Igazgatósága, hogy az okosjegy rendszere az új menetrendi időszaktól kezdődően megújul, átalakul. A részletekről hamarosan tájékoztatják az utasokat és a nyilvánosságot.
December 14–ig még lehet venni
Azt is tapasztalták, hogy ha december 14-ig induló vonatokra próbáltak jegyet venni, még élhettek a kedvezménnyel, utána azonban már most sem. Az új menetrendet december 14-én jelentheti be MÁV. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: Vonat a Nyugati pályaudvaron – Fotó: Budapestkörnyéke.hu

