Volt, aki csak a lakóhelyétől távol tudott időpontot foglalni a Pfizerre, de volt olyan is, aki több száz kilométert utazott a vakcináért. Az oltandók a napokban kaptak sms-ben értesítést, hogy ma mehetnek az oltópontra a Pfizerért, azonban az akció nem mindenkinél volt sikeres.

Alig volt időpont

Telex olvasói beszámolók alapján azt írta, hogy többen is a Pfizer oltására várók közül csak távol eső oltópontra tudtak időpontot foglalni, mert a lakóhelyük szerinti kórházak azonnal beteltek. Volt olyan is, aki több száz kilométert utazott a hőn áhított vakcináért. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Békésre lehetett menni

Az oldal több olvasója is jelezte, hogy hiába kapott sms-t előtte, csak a lakhelyétől távol tudott időpontot foglalni a Pfizerre. „Nemhogy a környéken, még Pest megyében sincs oltópont, ahova tudnék menni a rendszer szerint. Így budapesti lakosként Békés megyébe kaptam csak időpontot” – írta egyikük.

Volt, aki egyszerűen lemaradt

Egy másik oltandó áprilisban regisztrált az oltásra budapestiként, és tegnap este kapta meg az értesítést sms-ben. Az illető azonnal be is kapcsolta a gépét, hogy lefoglalja magának az időpontot, de a mostani 3 napos időablakban már minden oltópont betelt.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Budapestiként Dunaújvárosba

A pórul járt budapesti lakos előbb végignézte, hol van a közelben oltópont: Nagykőrösön lett volna egy időpont hétfőre, illetve mehetett volna még Fejér és Komárom megyébe. Végül  vasárnapra foglalt időpontot Dunaújvárosba.

Ceglédet is választották

Egy másik budapesti lakos azt mondta, ő maga Ceglédig utazott, hogy felvehesse az oltását, és oda fog visszautazni 5 hét múlva is, hiszen a második dózisért is oda kell majd mennie. „A doktornéni szavaiból nekem úgy tűnt, hogy nem én vagyok itt az egyetlen budapesti” – mondta.

Nincs időpont Budapesten

A lap információi szerint szombaton délben kapta meg az sms-t egy 19 és 21 éves testvérpár is, akik csakugyan Pfizerre regisztráltak. A fiatalok a gép elé ültek, azonban rögtön látták, hogy a rendszer azt írja ki nekik, hogy Budapesten már nem foglalható időpont.

Ők is Ceglédre mentek

A testvérek gyorsan megnézték, hogy Pesten belül merre találhatnak még oltópontot, ahová lehet időpontot foglalni. Pest megyében Dabason, Visegrádon és Gödöllőn volt még szabad hely, végül ők is Cegléden találtak leghamarabbi időpontot vasárnap délutánra. 

Apjuk Gödöllőre megy

A fiatal testvérek édesapja szintén szombaton kapott sms-t, és ő is megpróbált időpontot foglalni egy budapesti oltópontra, azonban már sehol sem volt hely. Így tehát ő még rosszabbul járt, mivel Gödöllőre kell majd utaznia, és csak szerdán fogják beoltani.

Csütörtökön derült ki

A hétvégi Pfizer-akciót csütörtökön jelentették be, aznap derült ki, hogy a Szputynyik V, a Sinopharm és az AstraZeneca oltás mellett a sms-ben értesített, regisztrált személyek a Pfizerre is foglalhatnak időpontot az oltópontokra. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Oltópont – Forrás: MTI/Vajda János