Gyermekekről készült illetlen felvételek gyűjtése miatt ítéltek nyolc és fél évre egy katonát – közölte a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség pénteken.
Rengeteg felvétel
Azt írták: az eljárás adatai szerint az időközben leszerelt férfinek szerződéses katonaként 2022-ben 2131 olyan felvétel került a bírtokába, amely 18. életévét be nem töltött személyről készült. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Sanyargatás
Ebből 2005 felvételen 12. és 18. életév közötti, míg 34-en 12 év alatti gyermekek szerepelnek, akiket sanyargatással, erőszakkal vettek rá olyan tevékenység végzésére, amilyenre nagyon nem szabadott volna. A további felvételeken is nemiségüket súlyosan sértő helyzetben ábrázolták az azon szereplő kiskorúakat.
Hosszú évekre börtönbe megy
Az ügyben a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség 2023 márciusában emelt vádat kétrendbeli a közkatonával szemben. A Fővárosi Ítélőtábla október 13-án kihirdetett jogerős másodfokú határozatával – az elsőfokú ítéletet helybenhagyva – 8 év 6 hónap börtönre és 9 év közügyektől eltiltásra ítélte az egykori katonát, továbbá végleg eltiltotta minden olyan foglalkozástól vagy tevékenységtől, amelynek részeként 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását vagy gyógykezelését végezné, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi, vagy befolyási viszonyban állna – közölte a fellebbviteli főügyészség.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Ruhátlan képeket töltött fel gyerekekről
Amint azt a Kékvillogó is megírta nemrégiben a Győri Fellebbviteli Főügyészség a büntetése súlyosítását indítványozza annak a férfinak, aki a mobiltelefonján gyerekek fotóit tárolta, akik ruhátlanok voltak. Az ítélet szerint a férfi 2022. január 5-én 7 db, gyermekekről készült, ruhátlan fotót töltött fel egy közösségi médiás alkalmazásra. Ezzel pedig lehetővé tette, hogy a helytelen felvételeket az ismerősei is megtekinthessék.
Tele volt fotókkal mobilja
A nyomozó hatóság 2022. június 13-án lefoglalta a férfi mobiltelefonját, amelyen 187 db olyan felvétel talált, melyen gyerekek találhatók, jellemzően ruha nélkül. A férfi által tartott, valamint továbbított felvételeken tizenkettedik életévét be nem töltött személyek is szerepeltek.
Gyerekek közelébe soha
A Tatabányai Törvényszék a vádlottat 2 év börtönbüntetésre, 5 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint végleges hatállyal eltiltotta minden olyan foglalkozástól, amely révén kiskorúakkal kerülne kapcsolatba.
Beismerte
A férfi a bűncselekmények elkövetését a vádirattal egyezően az előkészítő ülésen beismerte, az ítéletet ő és a védője is tudomásul vette. Az ítélet ellen az ügyész jelentett be fellebbezést, a büntetés súlyosítása érdekében. Az eljárás másodfokon a Győri Ítélőtábla előtt folytatódik.
Kamu álláshirdetésekkel csábította a lányokat
Ahogyan arról a Kékvillogó is beszámolt nem jogerősen négy év börtönre ítélte egy férfit, aki ruhátlan képeket kért fiatal lányoktól, akiknek azt ígérte munkát is ad nekik. A Pesti Központi Kerületi Bíróság elsőfokú ítélete szerint az elsőrendű vádlott valótlan állásajánlatokat tett közzé ingyenes apróhirdetési oldalakon: 14 éves kortól fiatal lányoknak kínált divat-, fehérnemű- illetve bikinimodell, valamint hostess és szoláriumi recepciós munkákat.
Fehérneműs, ruhátlan képek
A férfi valódi modellügynökségek és szoláriumok képviselőjének adta ki magát, elnyerte a sértettek bizalmát és fehérneműs, illetve ruhátlan képeket, bemutatkozó videókat kért róluk. Ezeket sokszor feltöltötte közösségi médiafelületekre, így a nagy nyilvánosság számára hozzáférhetővé tette.
Hirdetések
A vádlott tudta, hogy a képeken, videókon részben 18. életévüket be nem töltött személyek szerepelnek. A vádlott a sértettek képeit és videóit felhasználva olyan hirdetéseket is feltöltött a netre, amikben azt állította a lányok a testüket árulják. Ezeken a reklámanyagokon a sértettek arcukról és nevükről felismerhetőek voltak.
Börtön
Az elsőrendű vádlott beismerte a bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. A Pesti Központi Kerületi Bíróság csütörtökön kimondta a vádlott bűnösségét és a négy év börtön mellett végleges hatállyal eltiltotta a vádlottat minden olyan foglalkozástól, amely révén kiskorúakkal kerülhetne kapcsolatba.
Hiszékeny fiatalok
A közlemény szerint az eljáró bíró szóbeli indokolásában hangsúlyozta: a hiszékeny fiatal lányok a „jobb élet” és könnyű pénzkereseti lehetőség reményében küldték a vádlottnak ruhátlan fotóikat.
Nem gondoltak a következményekre
Azzal azonban nem számoltak, hogy ez későbbi életükre milyen hatással lesz azáltal, hogy a vádlott a képeket a közösségi oldalakon családtagjaik, barátaik, távolabbi ismerőseik és idegenek számára is hozzáférhetővé tette.
Fellebbeztek
Az elsőfokú ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett, így a per a Fővárosi Törvényszéken folytatódik másodfokon – közölték. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: Illusztráció