Amint arról beszámoltunk, Noszály Sándor már az első menetben kiütötte Pulai Imrét. „Imre a rezgéseim áldozata lett” – jelentette ki a teniszező. A két sportoló vasárnap este győzelmet aratott a Sztárbox nehézsúlyú mérkőzése során. A sportoló ugyanis nemcsak testileg készült az edzésre, hanem egy spirituális utat is megtett, egészen Indiáig ment, hogy felkészüljön a Pulai Imre elleni bokszmérkőzésre. 

Egy perc alatt végzett Pulaival

Az egykori Nagy Ő alig egy perc alatt végezte ki az 56 éves kenust. A korábbi teniszklasszisról kiderült, nem csak fizikailag készült a megmérettetésre, egészen Indiáig utazott, hogy lelkileg ráhangolódjon a pofozkodásra.

Spirituális felkészülés 

„Komoly spirituális utat jártam be, 32 órás meditációval megnyitottam a fejcsakráimat, amitől olyan gyorsan mozogtam a ringben, hogy még szemmel sem lehetett követni a kezemet. Imre a rezgéseim áldozata lett, de már a szorítóban jó utat kívántam neki, velem volt Buddha ereje!”– nyilatkozta a story.hu-nak Noszály Sándor,  aki biztos volt a győzelmében.

Eltörte az újját

A teniszezőnek, Pribelszki Norbival vívott mérkőzésén a foga esett ki, most pedig a saját ujját törte el a vad hadonászásban. „Akkorát ütöttem, hogy elcsúszott a kezem, és eltörtem a saját ujjamat, de nem baj. Négy nap alatt meggyógyítom mantrával!” ” mondta Noszály.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Pulai Imre a kiütés után

Forrás: RTL

Király vs. Herceg

A vasárnap esti Sztárbox Király Viktor számára sem végződött kellemesen. Ő középsúlyban szállt a ringbe. Ellenfele pedig a szintén zenész Herceg Dávid volt. Király Viktor bemutatkozó filmjében elmondta, hogy 110 kilósan kezdett el bokszolni, még azelőtt, hogy felkérte az RTL a műsorra. Az énekes arról is beszélt, hogy az elmúlt másfél év nagyon nehéz volt számára. Az énekes az edzéseknek köszönhetően 30 kilótól szabadult meg.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Technikai KO

A meccs alatt végig Herceg uralta a ringet. Már az első menetben olyan ütést kapott Király Viktor, hogy vérzett az arca. A szünetben edzője többször letörölte a sérülést, de a vérzés nem állt el. Végül a 4. menetben földre esett, ahonnan már nem tudott felállni. Így Technikai KO-val Herceg legyőzte Király Viktort. 

Király Viktor arca csupa vér volt

Forrás: RTL

Alkoholizmusáról beszélt 

A meccs után Király Viktor drámai vallomást tett a Sztárboxban: “Az alkoholizmus és a szakadék szélén álltam és úgy döntöttem, hogy reghab vagy boksz”. Héder Barna úgy foglalta össze, hogy Király Viktor legyőzte Király Viktort, vagyis az alkoholizmust.

Tönkrement a házasságuk

Király Viktor és felesége, Virág Anita három évig alkotott egy párt. Majd akkor kezdődtek a problémák, amikor is Virág különköltözött férjétől, és kisfiukat, Kolent magával vitte. Bár házasságuk sokáig úgy látszott, menthetetlenül zátonyra futott, de mégis kitartott egymás mellett a házaspár, és végül sikerült átlendülniük a kapcsolati válságukon. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: Pulai Imre a kiütése után – Forrás: RTL