Nem ismerte azt a francia férfit feltételezett gyilkosa, akinek holttestét szombat hajnalban találták meg Budapesten, a Károlyi-kertnél.
Egészen döbbenetes részletekre derült fény a szombati, Budapest belvárosában történt gyilkosság ügyében.
Hirdetés
A BRFK pár órán belül azonosította a 26 éves amerikai-brit állampolgárt, aki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható. A külföldi férfit 14 órakor egy Múzeum körúti lakásban fogták el.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
A Blikk most újabb részleteket tudott meg a gyilkosság kapcsán: úgy tudjuk, a francia férfi mindössze 3 napra utazott a magyar fővárosba azért, hogy itt ünnepelje meg a születésnapját, amely éppen a mai napon, vasárnap lenne. A gyanúsított amerikai férfi információink szerint elmondta, soha nem találkozott korábban az áldozattal, tettét mindössze annyival indokolta, hogy „rossz napja volt”.
Kiemelt kép: illusztráció