Vádat emelt a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség azzal az 56 éves karateedzővel szemben, aki július 11-én úgy felrúgott egy hétéves kisfiút a szolnoki kalandparkban, hogy a gyermek a levegőben megpördülve a feje tetejére esett. A. Tibor azért bántalmazta a gyereket, mert nem akart felmenni a kalandpark mászó részére.

Börtönbe küldenék az edzőt

Ocsovai Ágnes, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatban a 24.hu-nak azt mondta, hogy az ügyészség  két és fél év börtönt és három év közügyektől eltiltást kért a férfire védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett, maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt arra az esetre, ha már az előkészítő ülésen beismeri a bűnösségét és lemond a tárgyalás jogáról is.

Eltiltanák a tevékenységtől

Az ügyészség arra is indítványt tett, hogy a karateedzőt végleg tiltsák el minden olyan tevékenységtől, amely során 18 év alatti személyekkel foglalkozhatna.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Felháborodott az ország

Az eset hatalmas felháborodást váltott ki országszerte. A Magyar Karate Szakszövetség a történtek után végleg eltiltotta a karateoktatástól A. Tibort, az edző egyesületét, a Yakuzák Sportegyesületet pedig kizárták a szervezetből. Az edzőt megfosztották a díjaitól, és a fekete övet sem viselheti tovább.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Közleményben kért bocsánatot 

A karateedző július 17-én az egyesülete honlapján közzétett közleményében kért bocsánatot a történtek miatt. Akkor azt írta, mindent megtesz azért, hogy segítse az igazságszolgáltatás munkáját, és hogy csak remélni tudja, hogy nem okozott lelki sérülést a kisfiúnak, akitől állítása szerint bocsánatot kért a helyszínen. A férfi a történtek után azt is írta, hogy személyesen is szeretne majd bocsánatot kérni a szülőktől, de a kisfiú anyukája nemrég még arról beszélt, hogy ez mind a mai napig nem meg. Mint mondta, ennyi idő elteltével már nincs is szükség erre.

Gyanúsított lett 

A Szolnoki Rendőrkapitányság július 29-én még csak kiskorú veszélyeztetésével gyanúsította meg a karateedzőt. Az igazságügyi orvosszakértői vélemény, valamint a kiegészítő szakértői vélemény alapján a kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetése mellett maradandó fogyatékossággal járó súlyos testi sértés kísérletének bűntettével is meggyanúsították a férfit.

Börtönbe küldenék az edzőt

A. Tibor a cselekmény elkövetését ugyan elismeri, de vitatja, hogy ezzel megvalósította volna az ügyészség által terhére rótt bűncselekményeket. A terhelt és a védője álláspontja szerint ez a cselekmény csak garázdaságnak minősül. Az ügyészség két és fél év börtönt és három év közügyektől eltiltást kért a férfire védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett, maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt arra az esetre, ha az előkészítő ülésen mégis váddal egyezően mindent bevall, és lemond a tárgyalás jogáról is.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: részlet a térfigyelő kamera felvételéből