70 éve várnak arra a csepeliek, hogy Budapesten belül átkelő épüljön Buda irányába, a Galvani híd építése hamarosan elkezdődik, most pedig közbeszerzési hirdetménnyel megindult a hídon átvezető villamosvonal tervezése is. Az új kapcsolat révén villamosösszeköttetés jön létre Buda, Csepel és Dél-Pest között a Rákóczi hídtól délre, a budai Galvani utca és pesti Illatos út vonalában tervezett új Duna-hídon át, amely naponta több mint 50 ezer gépkocsival tehermentesíti a Budapest belvárosát.

Az új Duna-hídon 2×2 közúti sáv mellett egy időben kétvágányú villamost is terveznek, emellett mindkét oldalon széles kerékpárút és kényelmes, akadálymentes járda szolgálja majd a közlekedőket.

A híd közlekedési kapcsolatainak tervezésében kiemelkedő mérföldkő a hídon átvezető villamospálya tervezéséről szóló nyílt, európai uniós közbeszerzési eljárás megindítása. Az ajánlatokat október elejéig lehet benyújtani, a nyertesnek az engedélyezési tervek elkészítése lesz a feladata – írja friss posztjában Vitézy Dávid a Budapesti Fejlesztési Központ igazgatója.

Ez érdekelni fog, klikkelj ide! Itt vannak a képek az új budapesti Duna-hídról! A déli agglomerációban élők örülhetnek

A tervek szerint a villamospálya a Fehérvári út és a Gubacsi út között épül majd ki, így Budapest történetében először kapcsolja össze kötöttpályás közösségi közlekedés a legdélebbi kerületeket a Dunán át.

Az új dél-budai híd

Az érintett dél-budai és dél-pesti térségek Budapest dinamikusan fejlődő területei, megújulásuknak az új Duna-híd és rajta a villamosvonal fontos, nélkülözhetetlen láncszeme lesz. A leendő villamosvonal akadálymentes átszállási kapcsolatot fog biztosítani a Csepel-szigeten a megújuló H7-es, a pesti hídfőnél pedig a soroksári, ráckevei H6-os HÉV felé.

Ez is ide kapcsolódik: Kiserdő a város közepén: A csodák földjét a főpolgármester is védelmébe vette

A tervezendő, mintegy 4 km hosszú villamosvonal Budán a Fehérvári úti villamospályáról leágazva halad majd a Galvani utcán át. Csepelen a Weiss Manfréd útnál a H7-es hévet, a Soroksári útnál a H6-os, és a Kunszentmiklós-Tass elővárosi térséget kiszolgáló 150-es vasútvonalat is keresztezve a szakaszon 5 új akadálymentes megállópárt fog kapni, biztosítva a hálózati kapcsolatokat és a helyi igények kiszolgálását is. A vonal a Gubacsi útnál csatlakozik a pesti hálózatba a tervek szerint.

Míg a Rákóczi híd építésekor a villamosvonal kiépítését nem végezték el, így csak a híd átadása után húsz évvel pótolták be ezt a hiányosságot és készült el az 1-es villamos átvezetése Újbudára, addig a következő, új Duna-híd esetében a hídon átvezető villamosvonalat már a híddal együtt megtervezteti a Kormány.

Miközben a belvárosi szakaszon megközelítőleg egy kilométerenként található átkelési lehetőség, délebbre csaknem 10 kilométer választja el egymástól a Rákóczi hidat és az M0 gyűrű déli hídját. A déli városrészek között a mai napig nincs a városhatáron belüli közvetlen összeköttetés, a Budapesttel 1950-ben egyesült Csepel hetven éve vár arra, hogy Budapesten belül végre átkelő épüljön a budai kerületek felé.

Az új Duna-híd megépítéséről 2018 decemberében határozott a kormány. Az önkormányzati választások után a híd pozíciójáról kialakult vitát követően pedig a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa – a Fővárosi Önkormányzat és a Kormány közös városfejlesztési szerve – 2020 februárjában megerősítette, hogy Budapest következő hídja a budai Galvani utca és a pesti Illatos út vonalában épüljön meg.

Fontos, klikkelj ide! Fürjes Balázs: alacsony padlós, légkondicionált HÉV szerelvények jönnek

Az elmúlt években a déli M0-s hídon végzett munkák és sávszűkítések nyomán Budapest mindennapjaiban tapasztalhattuk, hogy a Belvárostól távoli déli hidak közúti kapacitása és forgalom-elszívó képessége szoros összefüggésben áll a Belváros, konkrétan akár az Erzsébet híd autóforgalmával.

A déli Duna-hídon végzett felújítási munkák során nagyobb dugó alakult ki a Hegyalja úton és a Ferenciek terén – könnyen belátható tehát, miért segít a belvárosi autóforgalom csillapításán a tervezett új déli Duna-híd.

Az új Duna-híd közvetlen összeköttetést teremt Újbuda és Csepel, valamint Ferencváros, Kispest és Kőbánya között. Az új átkelő a Galvani utca – Illatos út vonalában épül meg, lehetővé téve a déli városrészek közötti gyorsabb közlekedést.

Az utazási idő rövidülésével az érintett településrészek lakói könnyebben jutnak el a szomszédos kerületbe dolgozni, tanulni vagy éppen vásárolni; a felesleges kerülők megszűnésével az autók károsanyag-kibocsátása is csökken – fogalmazott Vitézy Dávid.

Képek: A Galvani híd látványterve