Az M1, M3, M5 és M7-es autópályák bevezető szakaszain az elektromos autókat menet közben, az aszfaltról lehet tölteni. Új metróvonal épül a budai hegyek alatt, a BKV ellenőreit felváltják az okostelefonok alkalmazásai, a taxisofőröket pedig az önvezető taxik és az autómegosztó szolgáltatások nyugdíjazzák. Milyen lehet a budapesti agglomeráció 50 év múlva?

Az automatizáció jelentősen megváltoztatja majd a Budapest környékén élők életét is. Már most folyamatosan bukkannak elő olyan új ötletek és indulnak új vállalkozások, amelyek a Budapest az okos város elképzeléshez kapcsolódva teszik könnyebbé az életünket, legyen szó közlekedésről vagy a legkülönfélébb szolgáltatásokról, információ-nyújtásról.

Már hazánkban is vannak kezdeményezések, applikációk, amelyek segítik a fővárosban és a Budapest környékén élőket. A Portfolio megpróbálta összeszedni azokat az applikációkat vagy újításokat, amelyek a közlekedéshez kapcsolódnak és már a magyar fővárosban is elérhetők.

Smart City Budapest

A Lechner Tudásközpont Okos Város adatbázisában is BKK Futárt sokaknak már nem kell bemutatni, lényegében a budapesti tömegközlekedési eszközöket, menetrendeket, útvonalakat foglalja össze, kiegészítve az aktuális információkkal, mint például érkezési időpontok, vagy menetrendváltozások. A BKV applikációja hasznos eszköz a budapesti tömegközlekedőknek, vagy egy olyan funkció azonban, ami kimaradt belőle.

Biztosan sokan tapasztalták már, hogy Budapest valamelyik nagy terén keresték egy adott járat megállóját, amelynek megtalálása nem mindig egyértelmű, főleg ha nem vagyunk ismerősek az adott környéken. Erre a problémára nyújt megoldást a Lechner Tudásközpont Okos Város adatbázisában is szerepelő Smart City Budapest applikáció, amely a kiterjesztett valóság (AR) technológiát alkalmazva segíti a tájékozódást. Az alkalmazáson belül a telefont forgatva, a képernyőn megjelennek az adott irányban lévő tömegközlekedési eszközök megállóinak nevei, illetve a járatszámok.

Rigo elektronikus jegyrendszer

Bár még folyamatban van a kialakítása és nem is applikációként, hanem egy kártyaként fog működni, érdemes megemlíteni a Rigo jegyrendszert, ami egy egységes és remélhetőleg egyszerűbb jegyváltási rendszerként fog működni Budapesten.

A papír alapú bérletek és jegyek helyett egy utazási kártyát vezetnek be, amelyeket a megállókban elhelyezett kapuknál, vagy más jegyértékesítő berendezéseknél érvényesíthetnek az utasok.

Az utazási kártyák és a megállókban elhelyezett kapuk már a legtöbb európai nagyvárosban bevezetésre kerültek, Budapesten a kialakításuk és a tesztelésük jelenleg is folyamatban van, 2018 nyarától várhatóan pedig megkezdődik a kapuk részleges üzembeállítása.

Car-sharing (GreenGo, Mol Limo)

Az elmúlt időszakban egyre nagyobb népszerűségnek örvendett a car-sharing is a fővárosban, a regisztrációt követően a felhasználók okostelefonon keresztül foglalhatják le a többnyire elektromos autókat, a használat után pedig egyes zónákon belül bárhová leparkolhatják azokat. Ha a főváros bizonyos határain belül használják a járműveket ráadásul ingyenes a parkolás, így csupán a percalapú használati díjat kell kifizetni a bérlés során.

Önvezető taxik

Az Egyesült Államokban, Japánban és Németországban már tesztelik azokat az önvezető taxikat, amelyek az elkövetkező évtizedben megpecsételhetik a taxisofőrök munkáját. Csak idő kérdése, hogy mikor érkeznek meg ezek a járművek Budapestre is.

Autótöltés menet közben

Az elektromos autók használatát ösztönözve az angliai autópálya-kezelők olyan technológia tesztelését kezdték el két éve, melynek segítségével az erre alkalmas autók bizonyos autópálya-szakaszokon menet közben is tudnak töltődni a burkolat alá beépített speciális elektromos kábeleknek köszönhetően. Egy Hollandiában kialakított okos autópályára, a menet közbeni töltés mellett dinamikus jelzéseket is kialakítottak, ezek a hőmérséklet függvényében látszódnak, vagy tűnek el, ezzel jelezve például, ha csúszós az út.

Alagút a budai hegyek alatt

A Facebookon többen felvetették annak a lehetőségét, hogy a budai agglomeráció, különösen a roppant túlterhelt Budakeszi és Budaörsi utak forgalmát egy Budakeszi és a BAH-csomópont között épülő alagúttal lehetne csökkenteni. Mások inkább metró építenének a budai hegyek alatt, hogy Budakeszi, Páty, Telki, Budajenő, Tinnye, Perbál és Zsámbék lakói is részesüljenek a kötöttpályás közlekedés előnyeiből.

Ha neked is van ötleted, hogyan lehetne fejleszteni a budapesti agglomerációt, írd meg nekünk a Facebookon, Messengeren vagy mélben a [email protected] címre.