November 15-től, hétfőtől mindenkinek kötelező a maszkviselés a kormányablakokban – közölte a Miniszterelnökség pénteken az MTI-vel.

Ez a cél

A közleményben kiemelték: hétfőtől valamennyi kormányablakban és kormányhivatali ügyfélszolgálaton az ügyfeleknek és ügyintézőknek is egyaránt kötelező a szájat, valamint az orrot eltakaró maszkot viselni. Az intézkedés célja az emberek egészségének megóvása és a koronavírus terjedésének csökkentése – írták. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Van, ahol már hetek óta kötelező

Amint azt a BudapestKörnyéke.hu is megírta október 28-án, a kormányinfón újabb szigorításokat jelentett be Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter. Ennek értelmében a közösségi közlekedési eszközökön, úgy mint vonat, busz stb. már november elseje óta kötelező a maszkviselés.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Egyéb intézkedések

Az október végi kormányinfón több intézkedésről is beszámolt a miniszter, így a kötelező maszkviselés mellett az egészségügyi intézményekben látogatási tilalmat vezettek be, továbbá a munkaadók szervezeteinek javaslatára a cégek és a vállalkozások jogot kaptak arra, hogy a munkavégzés feltételeként előírják a védőoltást az alkalmazottak számára, ha ezt szükségesnek látják. Ezt azóta több munkáltató is jelezte már, hogy kötelezővé teszik a vakcina felvételét. Gulyás Gergely egyébként a kötelező oltásról akkor azt mondta: Az állami szerveknél széles körben elő fogják írni az oltási kötelezettséget, az önkormányzatoknál a polgármesterek lesznek jogosultak dönteni erről.

Kapcsolódó:

Ez vonatkozik a kötelező oltásokra

Felmentést élvezhet a kötelező oltás alól az a munkavállaló, akinek orvosi igazolása van arról, hogy az egészségére veszélyes lehet a vakcina. Az a munkavállaló, aki mégsem adatja be magának az oltást, az fizetés nélküli szabadságra kell küldeni, utána elbocsájtható. Gulyás Gergely azt mondta, az első oltást december 15-ig kell felvenni.

Ez is érdekelhet:

Alkormányellenes-e a törvény?

Eddig Magyarországon csak az egészségügyi dolgozóknak volt kötelező a védőoltás. Emiatt többen elhagyták a pályát. Az Alkotmánybíróság jelenleg is vizsgálja, hogy alkotmányellenes-e a kötelező védőoltás bevezetése. Gulyás Gergely a Kormányinfón egy kérdésre válaszolva azt mondta ezzel kapcsolatban, hogy bízik benne, hogy az Alkotmánybíróság nem kaszálja el a kötelező védőoltásokról szóló törvényt.

Karácsony Gergely már döntött a kötelező oltásról

Ahogyan arról néhány nappal ezelőtt a BudapestKörnyéke.hu is beszámolt kötelező a koronavírus elleni védőoltás a főváros bentlakásos szociális intézményeiben a munkavállalóknak, erről a Főpolgármesteri Hivatal adott ki közleményt, illetve Karácsony Gergely is közzétette a Facebook oldalán.

Konzultálás után született meg a döntés

A Fővárosi Önkormányzat az érdekképviseletekkel való konzultációt követően  általánosságban ugyan nem rendeli el a kötelező oltást, ám a Fővárosi Önkormányzat a Covid-járvány által leginkább veszélyeztetett bentlakásos szociális intézményeinél – az idősotthonokban és a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményeinél – a munkavállalóknak kötelező a védőoltás.

92 százalékos átoltottság

“Ezekben az intézményekben egyébként is 92 százalék feletti az átoltottság a foglalkoztatottak körében, de itt is van a legnagyobb veszélye egy esetleges járványgóc kialakulásának.” – írta posztjában Karácsony Gergely. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Pexels