Múlt pénteken letartóztattak Békésen egy gyermekotthoni nevelőt, aki a gyanú szerint az intézményben elhelyezett fiúkat molesztálta. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság pedofil bűncselekmények gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak egy 62 éves békési férfi ellen.

Két fiút molesztált

A férfi, az eljárás adatai szerint több alkalommal molesztált két, felügyeletére bízott tizenéves fiút. A nyomozó hatóság kezdeményezte a gyanúsított letartóztatását, amit a Békés Vármegyei Főügyészség indítványára a bíróság február 23-án el is rendelt” – közölte a rendőrség.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Egy hete az igazgatót is kirúghatták

Az ügyben a 24.hu megkereste a Békés vármegyei gyermekotthonokat felügyelő Gyöngyház Integrált Szociális és Gyermekvédelmi Központot, ahol a vezetői titkárságon azt mondták, csak a fenntartó, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) engedélyével válaszolhatnak az üggyel összefüggő kérdéseinkre. A lap, a megyei központtal folytatott telefonbeszélgetések során kiderítette, hogy a vezető, Sziszák Katalin Julianna egy hete nem dolgozik az intézményben.

Bicskei-ügy

Az SZGYF egyelőre nem reagált arra a megkeresésre, hogy valóban elbocsájtották a-e az intézményvezetőt. Az SZGYF-hez tartozik az a bicskei gyermekotthon is, amelynek vezetője, V. János visszaélve pozíciójával éveken keresztül kényszerített nemi aktusokra olyan kiskorúakat, akik az általa vezetett intézményben éltek.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Belebukott Novák Katalin

A bicskei intézmény igazgatóhelyettese, K. Endre, akit azért ítéltek börtönbüntetésre, mert segédkezett a pedofil bűncselekmények eltussolásában, tavaly áprilisban kegyelmet kapott Novák Katalintól. A kegyelmi ügy okozta felháborodás miatt az államfő lemondott.

Öngyilkos lett az egyik áldozat

A bicskei molesztálási ügy olyan súlyos nyomokat hagyott az áldozatokban, hogy az egyik fiú a vonat alá vetette magát. A többi áldozat ezután ment be a rendőrségre és tett feljelentést. Korábban hiába jelezték, hogy az igazgató molesztálja őket, az üggyel senki sem foglalkozott. Ugyan indult egy vizsgálat, de azt le is zárták, így V. János tovább folytathatta mocskos tevékenységét.

Szigetszentmiklósi ügy

Elfogott a rendőrség egy 63 éves szigetszentmiklósi férfit, aki tinédzsereket próbált magához csábítani a településen. Ajándékokkal bűvölte el őket, sokszor le is itatta őket, majd nemi vágyait elégítette ki velük. A férfi elfogásáról készült videót a cikkünk végén tudod megnézni.

A fiatal fiúkhoz vonzódott

 A gyerekkel folytatott egyre több beszélgetés alapján ugyanis összeállt számára a kép: egy idős férfi városszerte tinédzsereket traktál itallal, cigarettával, ajándékokkal, miközben nem rejti véka alá vonzódását a fiatalokhoz.

Több áldozata is volt

A szigetszentmiklósi rendőrök széles körű adatgyűjtést végeztek, összeszedték és meghallgatták a kamasz baráti társaságának tagjait, bejárták a város minden szórakozóhelyét, ahol a fiatalok előszeretettel töltik idejüket. Rövid időn belül a pedofil három áldozatát is azonosítottak.

Bizarr eszközöket találtak

A nyomozók a 63 éves S. Tibort 2024. február 12-én életvitelszerű tartózkodási helyén, Szigetszentmiklóson fogták el. Házának alagsorában – többek között – erotikus ruhákat, maszkokat, erotikus segédeszközöket foglaltak le. Számos budapesti ingatlanából digitális adathordozókat vittek magukkal. A kihallgatásán elmondta, szerinte nincs semmi kivetnivaló alantas ösztönei kielégítésében.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: illusztráció