Letartóztatták azt az újpesti férfit, aki leszúrta a szüleit, majd az otthonánál intézkedő rendőrre is rátámadt. A férfi korábban egy bankban dolgozott, de mentális betegsége annyira elhatalmasodott rajta, hogy már nem tudta ellátni feladatait. G. Attila a bíróságon beismerte tettét.
Holtan találták a házaspárt
A rendőrségre szombat délelőtt 10 óra 19 perckor érkezett bejelentés, hogy a bejelentő a testvérét és annak feleségét nem éri el, nem tudja velük a kapcsolatot felvenni. A rendőrök a katasztrófavédelem munkatársainak segítségével bejutottak a házaspár 4. kerületi, Liszt Ferenc utcában található ingatlanjába, ahol a házaspárt holtan találták. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.
A tettes az áldozatok gyereke
Miután a tragédiát az egyik rokon jelentette be, a rendőrök nem sokkal később elfogták a feltételezett elkövetőt, aki a holtan talált házaspár fia, Attila, aki leszúrta idős szüleit. Eztuán egy rendőrt is megpróbált megszúrni G. Attila, aki vadásztőrrel támadt az egyenruhásra a hatósági intézkedés közben.
Itt történt a gyilkosság
Forrás: Facebook/Újpest
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Gyógyszereket szedett
„Az édesanyja, Magdolna folyamatosan panaszkodott, hogy a mentális beteg fia jó ideje nem szedi a gyógyszereit és már nem tudnak vele mit kezdeni. A köztiszteletben álló szülei mindent megtettek érte, felfoghatatlan, hogy mégis ezt tette velük Attila” – mondta a Blikknek az egyik szomszéd.
Egy bankban dolgozott
„Félelmetes volt, látszott rajta, hogy valami nem stimmel a sráccal, a gyerekek is féltek tőle a társasházban, ahol gyakran káromkodott. Nagyjából egy évvel ezelőtt kezdődött a pokoljárása, azóta nem szedhette a szükséges gyógyszereit. Pedig alapvetően teljesen értelmes volt, korábban jó munkája volt, egy banknál dolgozott, de a betegsége miatt már évek óta nem vállalt munkát. Egyébként egyedül élt, a lakást is a szüleitől kapta „– mesélte az egyik lakó.
Letartóztatták a férfit
„A Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírója vasárnap elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint előbb megölte a szüleit, majd amikor a rendőrök emiatt vele szemben intézkedtek, az egyik rendőrt is mellkason akarta szúrni” – írja a police.hu.
Beismerte a bűncselekményt
A gyanúsított a bíró előtt elismerte ezeket a bűncselekményeket, aki ennek ellenére elrendelte a férfi egy hónapos elzárását egyetértve az ügyészi indítvánnyal, a szökés, elrejtőzés, illetve bűnismétlés veszélye miatt. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: helyszíni felvétel a gyilkosság után – Forrás: Facebook/Újpest