Amikor nyár derekán teli a kert virággal, sokakban felmerül a kérdés: vajon csak a kertben gyönyörködhetünk a virágainkban, vagy vihetünk belőle a vázába is? Ezt a kérdéskört járjuk most körül.

Az évelő növények – azok, amelyek évről-évre újra kihajtanak – meghálálják a gondoskodást. Bátran vágjunk belőlük, készülhet csokor, ha vendégségbe megyünk, vagy tehetünk belőle a szobába. A margaréta, levendula, a lángvirág, a búzavirág szépen mutatnak vegyes csokorba kötve is.

Ha leszedjük a teljes nyílásban lévő virágokat, ezzel a növényt picit becsapjuk, újabb és újabb virágok hajtására sarkalljuk őt. Tehát minél több virágot szedünk le, annál többet fog majd hozni – legalábbis igyekszik, a körülményekhez képest. Az időjárás, a tápanyagellátottság nagyban befolyásolja a következő virágzásokat. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Az elvirágzott szálakat amúgy is érdemes lemetszeni, hogy ápolt kert látványát élvezhessük. Késő ősszel azonban néhány virágnál érdemes meghagyni az elvirágzott szárakat: a kúpvirágok, az aranyvessző, a gyűszűvirág érdekes formájú szárai jól mutatnak megszáradva is, vagy amikor zúzmaracsipkével lepi be őket a reggel. 

Az egynyári virágokból is bátran csemegézhetünk, a vázába, csokorba köthető, hosszú szárú fajták nagy része szintén újabb virágokkal hálálja meg a virágszedést. A kerti virágokból kötött laza csokrok a vidéki kertek romantikáját idézik, és az utóbbi időben egyre jobban tért hódítanak.

Legyen itt kezünk ügyében mértékletesség, tehát hagyjunk is, vigyünk is belőle. A méhek is meghálálják az illatos virágokat. Sőt, olykor a „gyomnövények” is szépen virítanak ilyenkor, ezekből és érdemes hagyni a kertben a méheknek, a látvány kedvéért – és nem utolsó sorban az ökoszisztémának. Nálunk a kert vége amolyan kaszáló, öreg almafák vigyázzák, és szép díszlik benne reggel a kék katáng… délután a cickafark, a feketenadálytő, a vadmurok, a seprence, a muskotályzsálya, a réti here, az orvosi somkóró.

Ha magot szeretnénk fogni, hogy jövőre is legyen mit vetnünk, annak is közeledik az ideje. A körömvirág, a bársonyvirág, a rézvirág, a pillangóvirág nagyon könnyen szaporítható magról. Ahogyan a sarkantyúka is – ez utóbbit nem érdemes vázába tenni, annál inkább a salátába, mert kiváló ízű ehető virág  – bár ekkor nem lesz belőle mag. Ugye, azt tudjuk általános iskolából, hogy a virágból lesz a mag, a termés?

Ha elvirágzott a legszebb virág, és látjuk, hogy megjelent, majd szépen megérett a mag, gyűjtsük össze, és ha teljesen megszáradt, akkor csomagoljuk el, gondosan feliratozva. Érdemes azonban utánaolvasni, melyik virágot érdemes magról vetni, és mit jó tudni róla. Vannak olyan növények, amelyek magjai csupán egy évig tartják meg csíraképességüket, míg mások csak akkor hajtanak ki, ha fagy érte magot.

Nézelődjünk a szomszédaink kertjében is, milyen virágok pompáznak, hátha ihletet – netán még magot is! – kapunk, hogy a mi kertünkben is gyönyörködhessünk bennük. 

További kerti ötleteket olvashatnak minden héten a budapestkörnyéke.hu oldalon.

Halmos Monika, fitoterapeuta, food stylist, az ehető virágok hazai szakértője

Az általa alapított Rózsakunyhó Alkotóműhely az igazi zöld gondolatok ötlettára. Több, mint két évtizede kutatja az ehető virágok és vadnövények világát, több mint 80 megjelent szakácskönyv fémjelzi nevét. Könyvei az egészséges táplálkozást, a fenntartható kertművelést, a klímabarát konyhát tartják szem előtt, de betekintés adnak a vadnövénygasztronómia és az otthoni környzetebarát vendéglátás világába is.

Előadásokat, kertlátogatásokat, kóstolóprogramokat tart, workshopokon adja át a tudást az érdeklődőknek a kert és konyha témakörökben, rendszeres beszélgetőtársa több rádióműsornak, tévéműsorai vannak. Könyvei egy része német nyelven is elérhető, rendszeres résztvevője a grazi szakácskönyvfesztivál színpadának. A fiatalabb korosztályt értékes és hiánypótló életvitel- zöld háztartástan gyakorlati útmutatásokkal célozza meg.

Írásainak illusztrációi saját kis fotóstúdiójukból kerülnek ki, ahol rendszeresen kiscsoportos ételfotós kurzusokat is tartanak. Virágos birodalma Sóskúton található, az „Ehető virágok kertje” méhbarát, természetközeli biokert, ahol ehető virágok és gyógynövények nőnek. Ezekből készült termékei a természet patikájának és luxusának ínyencségei a Rózsakunyhó.hu oldalon nézhetők meg.