Szakított Magyar Péter és kedvese, Evelin. A politikus egy vízparti fotót rakott ki közösségi oldalára, amelyhez ezt írta: “valaminek a vége, valami újnak a kezdete”, és a “szakítás” szót is mellé írta. 

Debrecenben még együtt voltak

Míg a áprilisi, Kossuth téri demonstrációján végig ott volt mellette a párja, sőt, a debreceni rendezvényre is elkísérte. Az is elképzelhető, hogy a szerelmesek már hetek óta szakítottak, de  a választások előtt Magyar Péter nem hozta nyilvánosságra a magánéleti változást.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Varga Judit után jöttek össze

Magyar Péterről még tavaly, jóval a botrány kirobbanása előtt megírták a lapok, hogy Varga Judit volt férje összejött Vogel Zsolt vízipólós lányával, Vogel Evelinnel. A vasárnapi választásokhoz kötődő kampányban többször lehetett látni bizonyos rendezvényeken a párról közös képet, a napokban azonban felröppent a pletyka, hogy esetleg szakíthattak. 

Hetek óta szakíthattak

Ennek az alapja az lehet, hogy Vogel Evelin nem volt ott a kampányzáró eseményen. Erről akkor a Blikk szerint a következőket mondta Magyar Péter: „Evelin a fiával van”. Egy Facebook élő adásban pedig megkérdezték tőle, hogy “szingli-e?” Magyar Péter némi gondolkodás után a következő választ adja: „Hát ez egy érzékeny kérdés, most erre inkább nem válaszolok.” Egy tiktokos videóban már arról beszélt, hogy viharos, instabil most a kapcsolatuk, és nem is szeretne erről beszélni.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

3 éve ment tönkre a házasságuk

2021 februárjában derült ki, hogy az igazságügyi miniszter elválik férjétől. Varga Judit akkor a híresztelésekre reagálva csak annyit közölt, hogy semmilyen magánéleti kérdésre nem kívánnak válaszolni párjával. Magyar Péter állítása szerint akkor nem örültek a kormányban, hogy egy miniszterük házassága felbomlik, ezért többen is megpróbáltak nyomást gyakorolni rájuk, hogy béküljenek ki.

Új párja van

Magyar Péter nemrég a Partizánban azt mondta, hogy akkor sikerült rendezniük a kapcsolatukat. Végül 2023 márciusában hivatalos is elvált Varga Judit és Magyar Péter. Tavaly áprilisban pedig Magyar Péter már új párjával, Evelinnel, posztolt közös fotót Prágából.

Magyar Péter jelentette be

Varga Judit és Magyar Péter 18 évvel a megismerkedésük után, 15 év házassággal a hátuk mögött, három közös gyermekük ellenére váltak el. Akkor Magyar Péter a Facebook-oldalán hozta nyilvánosságra ezt: „Az utóbbi két hónapban egyértelművé vált, hogy a közös utunk Judittal véget ért. A jövőben minden igyekezetünkkel azon leszünk, hogy ugyan külön, mégis közösen minden szeretetet megadjunk a három csodálatos fiunknak” – írta akkor bejegyzésben, amelyben Magyar Péter jelezte, csakis a vidám pillanataikra emlékszik majd.

A válásáról beszélt

Válásuk részleteiről is beszélt Magyar Péter még márciusban, az ATV Start című műsorában. Varga Judit volt férje azt mondta, nem váltak el haraggal, három gyermeküket ma is közösen nevelik, a bíróság közös felügyeleti jogot engedélyezett nekik. Ezért szerinte nagy kérdés, kinek állhat érdekében, hogy őt rossz színbe tüntesse fel.

A válóper

„A válásunk egy tárgyaláson zajlott, ahol én írtam egy búcsúlevelet, amelyet a bírónő megengedett, hogy felolvassak. Elkészítettem a feleségemnek a házasságkötésünkkor kapott csokrának a másolatát, és a levél felolvasásakor, először ő sírt, majd én és a bírónő is meghatódott” – mondta Magyar Péter.

Koktéloztak egy teraszon

Magyar Péter azt mondta, a tárgyalás után Varga Judittal kiültek egy teraszra koktélozni, ahol együtt emlékeztek a házasságuk legszebb pillanataira. Arról is beszélt, hogy csak a szépre fog emlékezni és mindig is a gyermekeinek az anyja lesz a volt politikus. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Már nem beszélnek

Azóta megromolott a volt házasok között a kapcsolat, a napokban Magyar Péter azt mondta, egykori feleségével már nem szokott beszélni, kivéve, ha a gyerekeket érintő ügyeket kell megoldaniuk. Magyar Péter közéleti szerepvállalása után Varga Judit Hajdú Péternek adott egy intejút, amelyben elmondta, hogy egy nagyon rossz házasságban élt. Erről bővebben itt tudsz olvasni.

Kiemelt kép: Magyar Péter és Vogel Evelin