Fóton két időközi választáson is tarolt a várost vezető FOTE-Egységben a Városért Egyesület. A korábban fideszes vezetésű településen most nyoma sem volt a kormánypárt jelenlétének. Az eredmények tovább erősítették az új városvezetés pozícióját a képviselő-testületben. 

Nyertek a polgármester emberei 

Két időközi önkormányzati választást is tartottak Fóton vasárnap. A hivatalos adatok szerint az 5. és a 7. választókerületben is a várost vezető FOTE–Egységben a Városért jelöltje, Sebestyén László (87,66 százalék,), illetve Lehóczki Sándor (64,01 százalék) nyert. 

A Fidesz színeiben indultak

A 7. körzetben indult függetlenként Márkusné Gonda Zsuzsanna is, aki tavaly még a Fidesz színeiben politizált. Ő 10,99 százalékot kapott. Az 5. kerületben Berkes Tamás függetlenként indult, de korábban szerepelt egy fideszes plakáton a 2024-es választásokon. Berkes 12 százalékot szerzett.

Hirdetés

 

 

 

 

 

Tavaly Fidesz színekben indult

Forrás: Facebook

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Megköszönte a polgármester 

Sebestyén László polgármester közösségi oldalán köszönte meg a fótiak szavazatait: “Szeretném megköszönni Fót lakosainak azt a támogatást amit az utóbbi időben kaptam kedves szavak, nehéz kérdések, bátorító kézfogások és legfőképpen szavazatok formájában. Elmondhatatlanul hálás vagyok és pontosan tudom, hogy a munka csak elkezdődött”. 

Előző polgármester botrányai 

A FOTE-Egységben ezzel a két győzelemmel tovább növelte a többségét a képviselői testületben. A 20 ezres várost 1998 és 2024 között a Fidesz vezette. Az előző polgármesternek több botránya is volt. 2022-ben a világjárvány után nehéz helyzetbe kerültek az önkormányzatok. Ennek ellenére, Vas György, korábbi polgármester hathavi fizetésének megfelelő jutalmat szavaztatott volna meg magának. 

Gulyás Gergely sem tetszett

Akkor, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter  az ügyben úgy nyilatkozott, nem tartja méltányosnak, hogy jutalmat vegyen fel a település vezetője. Vass György végül úgy döntött, hogy nem is veszi fel a 6 millió forintos jutalmát és azt kérte az önkormányzat képviselő-testületétől, hogy vegyék le a napirendről az erről szóló előterjesztést, amit a testület elfogadott.

Vass György, Fót korábbi polgármestere

Visszaszólt Gulyásnak 

Egy hét múlva a polgármester mégis megszavazatta magának a jutalmat. A politikust végül nem érdekelte, hogy mit gondol erről Gulyás Gergely miniszter. „Az, hogy a miniszter mit beszél, engem nem érdekel. Azon egyszerű oknál fogva, mert nem ezt kellett volna mondania. Azt kellett volna mondania, hogy a képviselő-testület dönt ebben a témában” – mondta Fót korábbi polgármestere. 

Az alpolgármestert is jutalmazták 

Azt mondta, hogy  jelentős pluszba fordult a város, ezért nem utasítja vissza a jutalmat, melynek egy részét felajánlja civil szervezeteknek. Vass György alpolgármestere, a szintén fideszes Bíró Zoltán pedig 2,6 milliós jutalmat kapott. 

Kiemelt kép: fóti római katolikus templom