A természetismeret órán megtudhatjuk, hogy Budapest 1873-ban kapta a nevét, a legmagasabb pontja pedig a János-hegy. Ez mellett még számos érdekes információ derül ki a fővárosról. Sok olyant is megtudhatsz, amelyre már nem emlékszel vagy nem is tudtál róla. A videó alatt tesztelheted a tudásod.

Teszteld a tudásod, itt!

A miniszterelnök március 13-án, péntek este egy rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a koronavírus-járványra való tekintettel hétfőtől a diákoknak nem kell bejárniuk az iskolába, a tanároknak viszont igen. Digitális eszközökkel folytatódik a tanítás, így nem kell, hogy elmaradjanak az órák és az érettségi.

A diákok egy részének tetszik 

Ahogy azt korábban megírtuk itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon a közösségi oldalakon sok szülő arról panaszkodik, hogy együtt kell tanulni a gyerekekkel, mellettük kell ülni ahhoz, hogy haladjanak a tananyaggal. A budapesti 6. osztályos Noé arról számolt be, hogy a leckéket a Google Classroom weboldalon keresztül kapják meg, a matematika óra pedig videóhívással történik.

„Ez kimondottan szórakoztató, a tanár megosztja a képernyőjét és paintban jegyzetel, magyaráz. Ugyanúgy közösen tudunk megoldani feladatokat, mint a suliban. A matekot szeretem most a legjobban, mert ilyenkor láthatom az osztálytársaimat. Ha valaki nem ért valamit, privátban lehet a tanároknak emailt vagy üzenetet küldeni, amire azonnal válaszolnak is. A tanulást mindenki komolyan veszi, én még a testnevelés órákra adott tornagyakorlatokat is becsületesen megcsinálom” – mondta nekünk az hatodikos kisfiú.

Az órákat a megszokott órarend szerint tartják. A tanárok náluk gyorsan alkalmazkodtak a kialakult helyzethez, igyekeznek kreatívan megoldani a feladatot.

”Irodalomból például a Toldit tanuljuk, a tanárnőnk elküld egy Youtube linket, amin valaki felolvassa azt az éneket, amit veszünk éppen. Elküld hozzá egy szövegértelmező kérdőívet is, amit kitöltve visszaküldünk. Emailben azt is megkapjuk, melyik feladatra mennyi időnk van. Én nagyon élvezem” – mesélte Noé.

Vannak nehézségek a rendszerrel

A közösségi oldalakon több szülő és diák arra panaszkodott, hogy gondot okozott belépni az állami digitális tanterembe. A másik nehézség pedig az, hogy a tanárok többnyire feladatokat küldenek a tanulóknak, a tananyag elmagyarázása, kivéve a videós órákat, a szülőkre marad.

Azok a családok vannak igazán bajban, akiknek nem állnak rendelkezésükre a tanuláshoz szükséges eszközök. A digitális oktatáshoz az interneten kívül alapeszköz a laptop, tablet, okos telefon vagy számítógép. Akik nem rendelkeznek ezekkel a feltételekkel, nekik postai úton juttatják el a tanárok a leckét. 

Kiemelt kép: Budapest látképe – Forrás: MTI/Szigetvári Zsolt