Már zajlik az M8-as gyorsforgalmi út Székesfehérvár és Kecskemét közötti két szakaszának a tervezése. Ha elkészül, sokkal közelebb kerülünk az M0-ás dugómentességéhez. A mintegy száz kilométer hosszú, kétszer két sávos út kivitelezése a tervek szerint 2023-ban kezdődhet el.

Az európai uniós pályázati értesítő adatai szerint az állami beruházó kihirdette a győztes kivitelezőket az M8-as gyorsforgalmi út középső, Fejér és Bács-Kiskun megyei szakaszára. A pálya Kecskemétet Dunavecsén és Dunaújvároson át köti össze az M7-es autópályával – írja a Portfolió a Magyar Nemzetre hivatkozva.

Az M8-as középső szakasza nemcsak azért nagy jelentőségű, mert gyorsforgalmi összeköttetést biztosít a Dunántúl és a Duna-Tisza köze között.

A kormány célja, hogy a nemzetközi áruforgalom jobb elvezetése érdekében az M1-es, az M0-s és az M5-ös főváros környéki szakaszainak tehermentesítésére új félgyűrűt építsen.

Ennek része lesz a Komárom-Székesfehérvár négysávos autóút, amely Budapestet mintegy száz kilométerrel elkerülve, az M7-es autópályát érintve az M8-as révén összeköttetést biztosít az M6-os, az M5-ös és az M4-es között.

Itt a mesterterv Szigetszentmiklós és az M0-ás dugóinak felszámolására

A Kecskemét és az M7-es autópálya közötti szakaszt négy cég, az Unitef-83 Zrt., a Főmterv Zrt., az Utiber Kft., valamint a Tura-Terv Kft. tervezheti meg összesen 7,8 milliárd forintért. A mérnökök feladata a kiviteli terveken kívül a környezeti hatástanulmány és tanulmányterv, valamint az engedélyezési tervek készítése is.

Az utat két nagyobb szakaszra osztották: az M7-es és Dunaújváros közt megvalósuló, mintegy ötven kilométeres, kétszer két sávos gyorsforgalmi út egy autópálya-csomóponttal, hat egyéb csomóponttal, egy komplex és két egyszerű pihenővel épül meg. A Dunavecse és Kecskemét közti, ugyancsak nagyjából ötven kilométeres szakaszon három csomópontot, egy komplex pihenőt és két egyszerű pihenőt alakítanak ki.

Az M8-as Székesfehérvár alatt éri el majd az M7-es autópályát, ide új csomópont épül. Innen tovább már ma is kétszer két sávos út vezet Veszprémig, és a 8-as út hol egyszer két, hol kétszer két sávos szakaszokkal éri majd el az osztrák határt Szentgotthárd mellett.

Kiemelt kép: M0-ás, Fotó: BPK