Kétségkívül ez az ország legnagyobb karácsonyfája. A közutasok immáron másodjára öltöztették ünnepi fényekbe a hidat.

Tavaly nagy sikert aratott

A Magyar Közút már 2021 decemberében is ünnepi hangúlatúra varázsolta a Megyeri-hidat. A pozitív visszajelzések miatt úgy döntöttek a közutasok, hogy idén is így tesznek. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Egyedülálló látványosság

A híd kialakítása lehetővé teszi, hogy gyakorlatilag szabályos fenyőt formázzanak a híd pilonjai. Idén szempont volt az energiatakarékosság is. Ennek okán az alap díszvilágítását használva váltott zöld színre a híd ezen része, ugyanakkor mind a két pilont átszínezték.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Két hétvégén lehet megcsodálni

Az arra közlekedőknek két hétvégén keresztül lesz lehetősége megcsodálni a látványosságot. Először december 23 és 26. között, azaz péntektől hétfő estéig lesznek a Megyeri-híd pilonjai zöld színűek. Az első három napon mindkét pilon mindkét oldalára karácsonyi csúcsdíszt is kivetítenek.

Lesz még egy hétvége

Aki lemarad a mostani hétvégéről, az december 30-tól január 1-ig még bepótolhatja a Megyeri-híd különleges “fenyőjének” megtekintését. A megnevezett napokon napnyugtától egészen másnap hajnalig fognak zöld színben pompázni a pilonok. Így szinte mindenkinek lesz lehetősége arra, hogy megcsodálja az ünnepi pompába öltöztetett hidat, aki csak szeretné.

Ezek is érdekelhetnek!

Rendkívüli méretek

A két pilon egyenként 100 méter magas. Hogy jobban el lehessen képzelni, mit jelent mindez a gyakorlatban, arra jó szemléltetőeszköz, hogy nagyjából 35 emelet magasságúnak felelnek meg.

A próba alkalmával fotók is készültek

Csütörtök este volt a főpróba, amely sikeresnek bizonyult. Nagy köd volt, ez igencsak megnehezítette a közutasok munkáját. Végül azonban sikerült látványos felvételeket készíteni.

Az ünnepi fénybe öltözött híd

Nem szabad ezért megállni a hídon

A fényeket megcsodálni meg lehet, ugyanakkor a hídon nem szabad megállni ez okból. A leállósávot csakis műszaki hiba esetén lehet igénybe venni.

Így lehet fotókat készíteni

Vezetés közben tilos fotózni. Ha valaki fényképeket szeretne készíteni, akkor a 2-es főút felől érdemes megközelíteni a hidat. A pesti hídfő alatti részen keresztül lehet biztonságosan, akár gyalogszerrel vagy kerékpárral megközelíteni a helyszínt. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Megyeri-híd – Forrás: Magyar Közút