Az első kerületi társasház lakói amikor kinyitották a borítékot és meglátták a csekket majdnem elájultak. Az épületben többségbe került tulajdonos a társasház közgyűlésében brutálisan megemelte a havonta fizetendő díjakat. Sokan menekülnének, de nincs hová, csak a lakásokat eddig felvásárló többségi tulajdonosnak tudnák eladi a lakásukat, kérdés, hogy milyen áron. Durva és elgondolkodtató történet, hiszen bárki kerülhet ilyen helyzetbe. Kérdés mit lehet teni, ha egy gazdag szomszéd elkezdi szívatni a többieket?

Felvásárolta a lakásokat

Súlyos konfliktus alakult ki egy budapesti, 1. kerületi társasházban. Az egyik tulajdonos fokozatosan, felvásárolta a lakásokat és néhány év alatt többségi befolyást szerzett a ház közgyűlésében, ahol olyan határozatokat hoz, amely nem tetszik a kisebbségi tulajdonosoknak, például a csillagos egekbe emeli a közös költséget. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Háborúskodás

A társasház lakói közül néhányan már évtizedek óta a házban élnek. Van olyan lakó, akinek a családja 120 éve, a ház megépülése óta ott lakik. Néhány évvel ezelőtt megjelent a házban egy életmódorvos-vállalkozó, aki megkérdezte a lakókat, bánnák-e, ha egy magánorvosi rendelőt alakítana ki az egyik ingatlanban. „Mondtuk neki, hogy természetesen megengedjük. Az egészségügyért mindent!” – mesélte a Telexnek a most már évek óta tartó háborúskodásról az egyik lakó.

Havi 300 ezres közös költség

A szomorú tulajdonosnak az átlagos méretű lakására szeptembertől a közös költség és az ahhoz kapcsolódó díj (célbefizetés) együttes havi összegeként majdnem 300 ezer forintot szabtak ki. Egy másik lakónak pedig, akinek nagyobb lakása van, több mint félmillió forintot.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Irreális díjak

Szó sincs semmi olyasmiről, hogy az érintett lakóknak valamilyen nemfizetésből adódó durva hátraléka lett volna, időben fizették a társasházi költségeket. Az irreálisan magas díjszabást tartalmazó közgyűlési határozat mellett a számladokumentum is ezekkel a brutális összegekkel ment ki a lakóknak.

Rosszul számolták ki

Aztán – az augusztusi határozat után majdnem két hónappal – a közös képviselő jelezte: rosszul számolták ki a díjakat, nem kell ekkora összegeket fizetni. Erről a lakókat emailben értesítették, de közülük van, aki attól tart: mi van, ha még mindig az irreálisan magas összegek vannak érvényben, hiszen a határozat ezt tartalmazta, új közgyűlés pedig szerinte azóta nem volt, ráadásul a jól kiszámolt díj is duplája a korábbi díjnak.

A társasház közgyűlése dönt mindenről

Az évek során tehát fokozatosan egyre több lakás került a házban egészségközpontot működtető céghez, így többségi befolyást szerezett a közgyűlésben. Mivel a társasház közgyűlése dönt minden lényeges kérdésről, így arról is, hogy a lakóknak mekkora közös költséget és ahhoz kapcsolódó díjakat kell fizetniük. Idén a többségbe került tulajdonos megszavazta, hogy jócskán emeljék meg a közös költséget és egy hozzá kapcsolódó díjat is.

Közös képviselő

A kisebbségbe szorult lakók szerint a társasház közös képviselője B. András jó viszonyban van a többségi befolyásba került tulajjal, és sokat segített neki. Amikor a kisebbségbe került lakástulajdonosok ezt a közös képviselő szemére vetették azt mondta: „Nem tehetek mást, nekem nincs jogom mérlegelni és figyelembe venni a kisebbség érdeksérelmét”. 

Semmit sem ér a szavuk

A kisebbségbe került tulajok állítják munkaidőben szervezik meg a társasházi közgyűléseket, nem tudnak jelen lenni, illetve egyébként sem ér szinte semmit a szavuk a többség ellen.

Bíróságra került az ügy

Azt, hogy van olyan kisebbségbe szorult lakó, akinek a magas díjakról más a véleménye, mint a többséginek, jól jelzi, hogy bíróságra került az ügy, hiszen hiába fordultak az illetékes jegyzőhöz ő is csak annyit mondott, hogy egy kormányrendelet alapján nem jogosultak a társasház működését „gazdaságossági vagy célszerűségi szempontból értékelni”, tehát a pénzügyi döntések igazságosságát vagy esetleges „mögöttes érdekeket” nem vizsgálhatnak. Forduljanak bírósághoz.

Eladhatatlan lakások

Néhány kisebbségbe került tulaj szerint a magasra emelt havi díjak szinte lehetetlenné teszik, hogy a lakásukat esetleg el tudják adni. Hiszen ki az a külső szereplő, aki ekkora havi költségekkel és ilyen kiszolgáltatott tulajdoni viszonyokkal megvesz egy ingatlant? Persze lehet, hogy a többségi befolyással bíró tulajnak el tudnák adni, de kérdéses, milyen árakon. Mindenesetre az egyik lakó bírósághoz fordult, de attól tart, évekig húzódhat az ügy, a havi díjak viszont addig nem várnak. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció