Budapestiek közül többen elégedettek a Fővárosi Önkormányzat munkájával, mint a kormányéval – legalábbis ez derült ki abból a kutatásból, amelyet a Republikon Intézet készített.
A Republikon Intézet a felmérésben ezer választókorú ember vett részt június 17. és 24. között. Arról kérdezték a budapestieket, hogy mennyire vannak megelégedve a fővárosi önkormányzat és a kormány koronavírussal szembeni védekezésével.
Az eredmények alapján a budapestiek 54 százaléka elégedett a fővárosi önkormányzat munkájával, a kormány tevékenységével 45 százalékuk elégedett, miközben közel negyedük, 23 százalék nem az. A fővárosi önkormányzattal 17 százalék elégedetlen – írja a hvg.hu.
A Republikon a kutatásában például azt is vizsgálta, hogyan állnak a pártok a teljes népesség körében:
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
- a kormánypártok támogatottsága Budapesten 21 százalék,
- őket a Momentum követi 10 százalékkal,
- a DK támogatottsága 7 százalék,
- a Kutyapárt, az MSZP és a Jobbik 3-3-3,
- a Párbeszéd és az LMP 2-2 százalékon áll,
- a Mi Hazánk támogatottsága 1 százalék.
- 2 százalék egyéb pártot támogat.
- 46 százalék bizonytalan.
A budapesti pártválasztók körében:
- a Fidesz–KDNP támogatottsága a budapesti pártválasztók körében 40 százalék,
- a Momentum 18,
- a Demokratikus Koalíció 14,
- a Kutyapárt és az MSZP 6-6,
- a Jobbik 5,
- a Párbeszéd 4,
- az LMP 3,
- a Mi Hazánk pedig 1 százalékon áll.
Az egyéb pártok között 3 százalék oszlik meg.
A Republikon szerint az adatokból azt látni, hogy Budapesten az ellenzéki szavazók vannak többségben. A Momentum az elmúlt időszakban a legerősebb ellenzéki párttá tudott válni, a DK némileg háttérbe szorult, a Párbeszéd pedig „jelentősen magasabb támogatással rendelkezik Budapesten, mint országosan”, ami azért lehet, mert Karácsony Gergely a párt társelnöke.
Kiemelt kép: Karácsony Gergely