A Dunában találták meg annak a szentendrei férfinak a holttestét, aki október végén tűnt el belvárosi munkahelyéről. Az ELTE kutatója egyik délután indult el a 7. kerületből, utána már nem adott életjelet magáról. Hiába fogtak össze a helyiek, nem sikerült Klein László nyomára bukkanni. Élettársa a Facebookon búcsúzik Szentendre ismert emberétől.
Megtalálták a holttestét
Megtalálták Klein Lászlónak holttestét. Az ELTE Pszichológiai Intézetének munkatársa október 28-án tűnt el. A kutató 7. kerületi munkahelyéről indult el, de már nem érkezett meg szentendrei otthonába. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
A Dunában találták meg
A szentendrei férfit eltűntként kereste a rendőrség. A 24.hu azt írja, a kutató holttestét a Dunában, a Kopaszi-gátnál találták meg.
A szentendreiektől kértek segítséget
Eltűnése után élettársa az egyik szentendrei Facebook oldalon kért segítséget a helyiektől. „Nagyon szépen kèrlek benneteket, járjatok nyitott szemmel és ha bárhol látjátok, azonnal èrtesítsétek a rendőrséget! Természetesen Ők is keresik. És utána engem. Nagyon kérlek!!! És köszönöm”.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Öngyilkossági szándékkal távozott
A férfi eltűnése után élettársa végigjárta azokat a helyeket, ahol együtt sétálgattak. Majd másnap ezt írta: Péntek este élettársa már ezt írta a Facebookon: „Szentendrén lakunk, ezért gondolom, hátha itt bolyong, csak nem mer hazajönni, mert szégyelli magát. Öngyilkossági tervvel távozott. De szerencsére még nincs semmi kórházi, mentős vagy rendőrségi hír”.
Testvére is kereste
A közösség erejében hitt Klein László testvére is. Az asszony a Facebookon kérte a helyieket, hogy október 31-én együtt induljanak megkeresni az ELTE kutatóját.
Sok emberre van szükség
„Nagy valószínűséggel Szentendrén tartózkodik, többen is ott látták a napokban (ez a lakhelye is), ezért ott keressük vasárnap. Amire szükségünk volna, az sok-sok ember, aki szintén tudna jönni, keresni. Minél többen vagyunk, annál nagyobb az esélye annak, hogy megtaláljuk. Hideg van és ő napok óta kint van már, nincs nála semmi egyéb, csak az iratai” – írja még október végén az egyik szentendrei Facebook csoportban Klein László testvére.
Pályafutása
Klein László kutatási területe a posztszubkulturális média, az ellenkulturális mozgalmak és a deviánsok olvasásszociológiája volt. Alapító szerkesztője volt az Irodalom Visszavág sorozatnak, de írásai jelentek meg többek közt a Terasz, az Irodalmi Jelen, a prae.hu, a Tudományos és Műszaki Tájékoztatás és a Metal Hammer Hungarica lapjain is.
A rendőrség vizsgálja az esetet
A 24.hu megkereste a BRFK sajtóosztályát is az ügyben, azt a választ kapták, hogy nem merült fel bűncselekmény gyanúja és a rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Élettársa reagált a halálhírre
Hétfő délelőtt élettársa ezt reagált Klein László halálhírére: „A temetéséről később döntünk, és mindenképp meg fogom itt osztani a helyét és idejét, mert tudom, hogy sokan szerettétek és tiszteltétek Őt itt Szentendrén.És engedjetek meg egy személyes megosztást a végére. 14 és fél éve éltem Vele, ennyit adott Nekünk a Sors. Minden percééért hálás vagyok, és boldog vagyok, hogy engem választott. Most igyekszem az utolsó döntését is elfogadni, még ha emberfelettinek tűnik is egyelőre” – írta a gyászoló nő a Facebookon.
Ha segítség kell!
Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!
Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: MTI/Balogh Zoltán