Bár két év alatt hozzá lehetne szokni a koronavírushoz, még mindig szorongunk miatta, hiszen bizonytalanságot okoz – hívta fel a figyelmet a Budai Egészségközpont pszichológusa.

Lélekből jövő testi panaszok

Bezzeg Dobrotka Katinka szerint a kovid miatti szorongás akár komolyabb testi panaszokat is okozhat, így nem szabad elhanyagolni.

A bizonytalanság nagy úr

„Bár már vannak megküzdési módszerek és eszközök, a többi között a vakcina is ilyen, mégis van egy elhúzódó bizonytalanság” – mondta Bezzeg Dobrotka Katinka az Inforádióban.

Mentális betegség alakulhat ki

A szakember arra is figyelmeztetett, hogy a koronavírus miatti aggódás, a járvány miatti bizonytalanságból fakadó félelem továbbra is fokozott mentális megterhelést okoz.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Ez egy krízishelyzet

A Budai Egészségközpont klinikai szakpszichológus-jelöltje szerint normális reakció, hogy az elhúzódó krízishelyzetekben szorongunk, ez az állapot pedig nem csak lelki tünetekkel jár, példaként említve az izomfeszültséget, a fokozottabb izzadást, a gyomorpanaszt, illetve a szaporább légzést.

A pánikszerű szorongás

A szakember így azt javasolja, hogy figyeljük meg milyen helyzetekben jelentkezik a szorongás, és hogy fokozódik-e. Ez a tünetek kezelésének első feltétele.

Nem szórakozásból kell kikapcsolódni

Ezután érdemes átgondolni, hogy mi csökkentheti a feszültséget – tanácsolja Bezzeg Dobrotka Katinka. Például a több kikapcsolódás, ami lehet egyszerű beszélgetés, séta, de akár a sport is, amire jelen helyzetben plusz időt kell szakítani. De lehet ez relaxáció vagy légzésgyakorlat, ami a szakember szerint nagyon hatásos a szorongás oldására.

Új napi rutin

A pszichológus szerint napi rutin kialakításával, energiánk, gondolataink lekötésével, médiafogyasztásunk visszafogásával vagy akár naplóírással is csökkenthető a kovid miatti feszültség.

Van az a pont

Ha pedig valaki átesett a betegségen, akkor a szövődmények miatti aggódás helyett inkább menjen el egy teljes kivizsgálásra. Ám ha a szorongás már a mindennapi tevékenységekben, a munkavégzésben, az otthoni teendők ellátásában vagy a párkapcsolatban is nehézségeket okoz, esetleg tartós lehangoltságot, csillapíthatatlan idegességet érzünk, pszichológushoz kell fordulni.

Címlapfotó: Kovács Attila