Döbbenetes dolgokat mesélt D. Kovács Róbert Antal, Kőbánya koronavíruson átesett polgármestere és a szintén vírusos 22 éves Burián Gergely vízilabdázó a betegség lefolyásáról és tüneteiről. A polgármester bevallotta: többször veszélyben érezte az életét.

Sokkal durvább az influenzánál

Az ötvenes éveiben járó kőbányai polgármester és a huszonéves vízilabdázó az ATV Heti Napló Sváby Andrással című műsorában beszélt a betegségről. Mindketten arról számoltak be, hogy az influenzánál sokkal durvább a koronavírus.

Két hétig volt kórházban

D. Kovács Róbert Antal, Kőbánya polgármestere három héttel ezelőtt kapta el a koronavírust. Mint mondja, mindkét tüdőlebenyében gyulladás alakult ki, ezért két hétig a Korányiban volt. Már akkor azt nyilatkozta: „Megtapasztalva a betegséggel járó erős fizikai fájdalmat és a mérhetetlen mentális elesettséget, kérek mindenkit, hogy vegye a védekezést komolyan!” 

Egész testét átjárta a fájdalom

Mint mondta, augusztus végén kapta el a vírust. Nála az első tünetek enyhe levertséggel, fáradtsággal kezdődtek, ezután majdnem két hétig az egész testét átjáró fájdalmat érzett.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Hideg kéz a bokája körül

Arra a kérdésre, hogy volt-e olyan pillanat, amikor veszélyben érezte az életét a polgármester azt mondta, néha úgy érezte egy hideg kéz ott van a bokája körül és elragadná magával.

A bőrérzékelése is megváltozott

Mint mondta: semmiképpen sem összehasonlítható egy influenzával, sokkal fájdalmasabb, ráadásul teljes szaglás és ízérzet elvesztésével jár, de még a bőrérzékelése is megváltozott, tusolás közben másként érzékeli a vizet.

Egy lépcsőzéstől is kimerül

A polgármesternek most a gyógyulás után is megvannak a kimerüléses tünetei, 4-6 lépcsőfok megmászása után már roppant fáradtnak érzi magát.

Nem bízhatunk egymásban

A polgármester – mint mondta – nagyon komolyan vette tavasszal is a betegséget, maszkot, kesztyűt hordott. Augusztusban egy kollégájával együtt utazott, nem használt maszkot az autóban, akkor kapta el. Azt mondja: nem bízhatunk egymásban, a vírus ott van mindenhol.

Ezeket is olvasd el, fontos cikkek!

A 22 éves fiatalembernek eleinte nem volt tünete

Burián Gergely, vizilabdázó – Forrás: ATV

A műsorban egy fiatal koronavírusost is megszólaltattak. Burián Gergely 22 éves vízilabdázó arról beszélt a műsorban, úgy tudta meg, hogy vírusos, hogy egy csapattársa megbetegedett és mindenkit leteszteltek, így őt is.

Levertség

Mint mondta, eleinte nem volt tünete, majd három-négy napig levertség, fáradtság következett. Enyhe influenza tünetei voltak, láza nem volt.

Sem inni, sem enni nem tudott

A tünetek után egy-két napig tünetmentes volt, jól érezte magát. Ezt követően hirtelen roppant erős torokfájása lett. Sem inni, sem enni nem tudott. Ez négy napig tartott, majd ismét gyógyultnak érezte magát pár napig.

Két órát tudott aludni

A 12. napon elkezdődött az erős köhögés, kiderült kisebb tüdőgyulladása lett. Mint mondja az első 4-5 éjszakája nagyon rossz volt, mert 2 óránál nem tudott többet aludni.

Köhögőrohamok

Burián Gergely azt is elmonda, többször volt már influenzás, de ilyen erős köhögőrohamai, torokfájása még nem volt.

Nagyon komolyan kell venni

A szkeptikusoknak azt mondja, nagyon komolyan kell venni a koronavírust, mert az ő példája mutatja, a fiatalok is csúnyán megbetegedhetnek ettől a vírustól.

Kiemelt kép: D. Kovács Róbert Antal, Kőbánya polgármestere – Forrás: ATV