Magyarország második leggazdagabb járása a Dunakeszi járás, 4 település tartozik ide nagyjából 90 ezer ember otthona. Ebben a kistérségben a második legnagyobb az egy lakosra jutó jövedelem és az egy adófizetőre, vagyis dolgozóra jutó elkölthető pénzösszeg Magyarországon. Sokan teszik fel a kérdést, hogy egy ilyen gazdag járás mit kínál az ott élőknek és hogyan lettek ilyen jómódúak? Agglomerációs toplista-sorozatunk második részében erről kérdeztük a Dunakeszi járás székhelyének, Dunakeszinek a polgármesterét, Dióssi Csabát.

A legek járása

Dunakeszi járást 2013-ban hozták létre, előtte nem létezett. Négy település: Dunakeszi, Fót, Göd és Csomád tartozik a járáshoz. Megalakulásakor ez volt Magyarország legkisebb területű és legnagyobb népsűrűségű járása. Mára az ország második legjómódúbb járása lett. Az egy lakosra jutó nettó jövedelem a covid előtti évben 1,8 millió forint volt évente, ezzel az országos és agglomerációs toplista második helyén végzett a Budakeszi járás után. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A jómódú középosztály otthona

Dióssi Csaba, a járási központ, Dunakeszi polgármestere a BudaPestkörnyéke.hu hírportál kérdésére elmondta: Dunakeszin a középosztály él. Valószínűleg azért választották sokan ezt a várost mert Budapest irányába többféle közlekedési lehetőség közül lehet választani és jó szolgáltatásokat nyújt a település. Dunakeszin sok fiatal munkavállaló él, ezért magas az aktív lakosság száma, így jöhet ki a statisztikai adatokból, hogy Dunakeszin az átlaghoz képest nagyobb az emberek zsebében az elkölthető jövedelem.

Élhető környezet

Mit tud Dunakeszi, amit mások nem? Erre a kérdésre a polgármester elmondta: „Dunakeszi élhető környezetet kínál közvetlenül Budapest mellett. Dunakeszit több útvonalon is könnyen meg lehet közelíteni, a több autóút mellett van vasút és buszjárat is. Az elmúlt évek pályázati és kormányzati forrásaiból létrehozott fejlesztések segítségével Dunakeszi egy nagyon jól élhető város lett.” – tette hozzá Dióssi Csaba.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Dunakeszi főtere

Fotó: BudaPestkörnyéke.hu

Kiemelkedő az agglomerációban

A polgármester elmondta: „Ha megnézzük, milyen oktatási, egészségügy, szabadidős vagy sportlehetőségek vannak, akkor Dunakeszi kiemelkedő az agglomerációban. Az itt élő emberek viszonylag könnyen tudnak munkába járni, a gyermekeik iskoláztatása helyben megoldott. A kikapcsolódásért, kulturális programokért sem kell elmenniük innét. Ezek összessége nagyon fontos lakosságvonzó tényező Dunakeszin.” – fogalmazott a polgármester.

Dióssi Csaba, Dunakeszi polgármestere

Forrás: Facebook/Dióssi Csaba

Kényelmes élet

Amikor valaki új otthont, ingatlant keres magának és átnézi Budapest és környékének lehetőségeit olyan települést keres, amelyről azt gondolja kényelmesen és boldogan élhet majd ott a családjával. Dunakeszi polgármestere, Dióssi Csaba ezzel kapcsolatban portálunknak elmondta, hogy azok az emberek, akik jó szolgáltatásokat kapnak egy településen, vélhetően elégedettebbek és minden bizonnyal boldogabbak is.

Pozitív spirál

Dióssi Csaba szerint Dunakeszi az elmúlt évtizedben egy pozitív spirálban van. Ez azt jelenti, hogy egyre népszerűbb lett, a kereslet növekedésével felmentek az ingatlanárak, így tehetősebb emberek költöztek a Dunakeszi környékére. A polgármester hozzátette, ez igényszint emelkedést is hozott magával, amely visszahat a város fejlődésére. Állítja: „Dunakeszin a lakók elvárásai a szolgáltatásokkal kapcsolatban jóval magasabbak, mint a legtöbb vidéki városban.”

Település adottságai

Sok olvasó felteheti magában a kérdést, hogyan lehet elindítani egy olyan pozitív spirált egy településen, amely annak a fejlődéséhez vezet. Dióssi Csaba ezzel kapcsolatban elmondta, a legfontosabb, hogy meg kell nézni a település adottságait és ezekre érdemes építeni a település fejlődését.

Otthont ad a város

„Mi például azért nem építünk a turizmusra, mert felismertük, hogy Dunakeszi inkább az otthona az embereknek. Itt kényelmesen akarnak élni, nem pedig egy turistákkal teli forgatagot akarnak kerülgetni” – mondta Dióssi Csaba. Hozzátette: „Egy városvezető számára az elsőszámú cél az, hogy élhető legyen a település.”

Sétány a Duna-parton Dunakeszinél

Fotó: BudaPestkörnyéke.hu

Minden könnyebb lesz

„Minél élhetőbb egy város, annál többen igyekeznek odaköltözni, annál inkább a középosztály keresi fel, ez pedig elindít egy pozitív folyamatot, ami a városvezető munkáját is megkönnyíti. Ha tehát beindul a pozitív spirál, minden könnyebb lesz” – szögezte le Dióssi Csaba.

Nem mindig volt könnyű

A polgármester kifejtette: Nem mindig volt könnyű Dunakeszinek. Jó ideig városi rangja sem volt a településnek, mert Budapest és Vác között nem tudott fejlődni. Időközben megváltoztak a trendek, az agglomeráció pedig egyre divatosabb lett. „Mi olyan ajánlattal álltunk elő, amely sokak számára vonzó célponttá tette Dunakeszit, talán ezért tudott ez a város és a járás a többiekhez képest gyorsabban fejlődni” – mondta a polgármester.

Összefogás

Dióssi Csaba még egy fontos dologra felhívta a figyelmet: „Dunakeszi elmúlt időszakban történt szép fejlődésének, nem csak az adottságoknak volt szerepe, hanem annak az összefogásnak, amely az önkormányzaton belül elindult 2010-ben, amikor az összes önkormányzati képviselő aláírt egy együttműködési nyilatkozatot, amely arról szólt, hogy a város az első és csak utána jön a politika. Ezt az összefogást kiterjesztettük a lakosságra, ezt követően már a kormány segítségét is tudtuk kérni. Sok finanszírozási forrást kaptunk, amelyek akkor elérhetők, ha vannak jó tervek, jó célok, de ehhez összefogás kellett” – mondta Dióssi Csaba.

Látható eredmények

Két bölcsőde, négy óvoda, új általános iskola, két középiskola fog épülni, felújításra kerültek az orvosi rendelők, szakorvosi rendelőintézet, kerékpárút-hálózatot építettek ki, uszoda, sportlétesítmények épültek, csak idén két sportcsarnokot adnak át – sorolja Dunakeszi polgármestere, majd hozzáteszi: „11 éve elindult egy folyamat és ennek mostanra már nagyon sok látható eredménye lett és reméljük lesz még folytatása” – mondta zárásként portálunknak Dióssi Csaba.

Komoly vetélytárs

Dunakeszi jelenleg tehát az agglomeráció második legjómódúbb járása és csak egy picivel marad le az első helyezett Budakeszi járástól. Az adatok a covid előtti, 2019-es helyzetet tükrözik, hiszen ennél frissebb statisztikai adatok még nem láttak napvilágot. Az biztos, hogy az első helyezett Budakeszi járásnak komoly vetélytársa lesz Dunakeszi a következő időszakban is. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Cikksorozatunk Budakeszi járásról szóló első részét ide kattintva lehet elolvasni.

Kiemelt kép: Dióssi Csaba, Dunakeszi polgármestere – Forrás: Facebook/Dióssi Csaba