Ezidáig 89 országban azonosították a koronavírus omikron nevű variánsát, az azonban továbbra is kérdés, hogy mekkora veszélyt jelent az új mutáns.
Gyorsabban terjed
A WHO közlése szerint a fertőzések száma a háromnaponta a másfélszeresére növekszik azokban az országokban, ahol már felütötte a fejét az omikron. Az Egészségügyi Világszervezet állítása szerint tehát az omikron jelentősen gyorsabban terjed mint delta változat. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Nem világos
A WHO azonban azt mondja, az továbbra sem világos, hogy az omikron terjedési rátája pontosan minek tudható be, vagyis, hogy a természetéből adódóan gyorsabban átadható, vagy könnyebben megkerüli a vakcinák, valamit a korábbi fertőzések kiváltotta immunitást. Illetőleg az is elképzelhető, hogy ennek a kettőnek a kombinációjáról van szó.
Az átoltottság
A szervezet azt is megjegyezte, hogy a vírus olyan országokban is gyorsan terjed, ahol magas az átoltottság aránya, illetve a lakosság jelentős hányada meggyógyult a Covid-19-betegségből.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Ne hagyd ki!
„Továbbra is korlátozott adatok állnak rendelkezésre az omikron klinikai súlyosságát illetően. További adatokra van szükség, hogy megismerjük a súlyossági jellemzőit és azt, hogyan befolyásolja a súlyosságot az oltás, illetve a korábbi védettség” – közölték.
„Az Egyesült Királyságban és a Dél-afrikai Köztársaságban nő a kórházban ápoltak száma, és tekintettel a fertőzöttek számának gyors növekedésére, az egészségügyi rendszereket gyorsan túlterhelhetik” – figyelmeztetett a WHO. A WHO november 26-án minősítette aggodalomra okot adó variánsnak az omikront.
A Pfizer hatékony az omikron ellen, de két oltás nem elég
Janssen-vakcina esetén 12 mintából egynél, a 11 Szputnyikból egynél sem találtak védekező reakciót, azonban pozitívabb eredmények láttak napvilágot a Pfizer, Moderna és AstraZeneca vakcinák esetében, ám ezek esetén is jelentős mértékben, mintegy 33-34 százalékkal visszaesett a hatékonyság, azonban ennek ellenére maradt érzékelhető antitestmennyiség, ami felvette a harcot az omikronnal szemben is.
Ez is érdekelhet:
Kell a harmadik
Teljes oltás és frissítő oltás, azaz három adag szükséges az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegség (Covid-19) ellen a német BioNTech és az amerikai Pfizer együttműködésével kifejlesztett védőoltásból a vírus omikron nevű változatának semlegesítéséhez, számoltunk be róla itt a BudapestKörnyéke.hu oldalán is a napokban.
Két adag nem elég
A közlemény szerint a vizsgálatok kimutatták, hogy a két adagból álló teljes oltás nem gátolja kellőképpen a Covid-19 kialakulását, ha az omikron variáns okozza a fertőzést, de a súlyos lefolyású betegségtől megvéd.
A harmadik dózis
A vakcina harmadik dózisa viszont a huszonötszörösére emeli az úgynevezett semlegesítő antitest titerek számát a teljes oltáshoz képest, és így megfelelő védelmet biztosít az omikronnal szemben.
Javul a védettség
A teljes oltás ugyan megvéd a Covid-19 súlyos lefolyása ellen, a harmadik adaggal viszont jelentősen javul a védettség az új vírusváltozat esetében – idézték a közleményben Albert Bourlát, a Pfizer vezetőjét. Ugur Sahin, a BioNTech társalapító-vezérigazgatója hozzátette: az első laboratóriumi adatok “arra utalnak, hogy az emlékeztető oltás megfelelő védelmet nyújthat az omikron variáns által okozott bármilyen súlyosságú betegséggel szemben”. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Pixabay