A maszkot viselő, kopasz férfi azt gondolta, hogy teljesen rendben van egy vitát egy nagy orrba vágással lezárni. A megütött férfinek eltört az orra, most keresik a támadóját.

Többször megütötte

A rendelkezésre álló adatok szerint a tettes június 22-én 14 óra 45 perc körül egy Nyugati térre közlekedő buszon összeszólalkozott egy utassal, akit a szóváltást követően többször meg is ütött. A bántalmazás következtében a megvert férfi orra eltört. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Súlyos testi sértés

A Budapesti Rendőr-főkapitányság 6. Kerületi Rendőrkapitánysága most súlyos testi sértés bűntett miatt folytat eljárást az egyelőre ismeretlen tettes ellen.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Itt a felvétel a támadóról

A rendőrség kéri

A Budapesti Rendőr-főkapitányság 6. Kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a felvételen látható férfit felismeri, személyazonosságával, tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.

6 év a támadónak

Áprilisban az elsők között írtuk meg itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon, hogy gyorsított eljárásban, hat év börtönbüntetésre ítélték azt a férfit, aki februárban megkéselt egy nőt a csepeli 151-es buszon, mert SZFE feliratú maszkot viselt.

Hatalmas verekedés a buszon

Ahogy azt korábban megírtuk majdnem agyon vertek egy utast a 142-es csepeli buszon, mert azt merészelte mondani két férfinek, hogy nem kellene tolakodni felszálláskor. Hatalmas verekedés alakult ki a BKK járatán, később elítélték az agresszív tetteseket. Az egyik férfi 5 év börtönt kapott. Az esetről készült videót ebben a cikkünkban lehet megnézni.

Köpködték egymást

Az ügyészség által kiadott korábbi közlemény szerint a buszsofőr azt sérelmezte, hogy a taxis a záróvonalon keresztül bevágott elé. Ezután a buszos a következő piros lámpánál számon kérte a taxist. Dulakodás lett a vitából, autórugdosás, üvegtörés is látszik a felvételen. A taxist börtönbe küldené az ügyészség, de a buszos sem úszta meg büntetés nélkül. A balhéről készült videót ebben a cikkünkben nézheted meg.

Pofátlanul tolakodtak

A konfliktust az okozta, hogy a két verekedő utas a busz megállásakor nem várta meg, hogy az utasok leszálljanak, hanem a középső ajtó elé állva, pofátlanul még előttük felszálltak. Ezt szóvá tette egy, éppen babakocsival leszálló kismama, valamint a buszon maradó, az ajtó közelében ülő férfi. Mindketten alpári stílusú szitkozódást kaptak a nyakukba.

Fenyegetés a buszon

Amikor a busz elindult, a vádlottak tovább fenyegették, szidalmazták az idősebb utast, majd azt kiabálták neki, hogy le fogják szállítani a következő megállóban, ahol megrugdossák. Ezután az idősebbik vádlott – tovább hergelve magát – odalépett az idős úrhoz, akit az arcába hajolva tovább szidott, majd le is köpte őt. Ekkor az idős utas megpróbálta eltolni a támadóját, aki erre a társával együtt rátámadt és a fején tenyérrel és ököllel többször megütötték. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ezeket is olvasd el!

Kiemelt kép forrása: A rendőrség által kiadott videó