Hétfőn benyújtották a törvényjavaslatot a kormányzati struktúra átalakításáról. Nagy Márton önálló minisztériumot kap Gazdaságfejlesztési Minisztérium néven, Lázár János tárcáját pedig átnevezik, miután megkapja a megszűnt Technológiai és Ipari Minisztériumtól a közlekedést, mint területet.

Átszervezett kormányzati struktúra

A parlament.hu-n megjelent dokumentumból kiderül: Orbán Viktor miniszterelnök átszervezte a kormányzati struktúrát, két új minisztériumot létrehozva. Ennek értelmében megalakul az Energiaügyi Minisztérium és a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.  

Váratlan távozás

A BudaPestkörnyéke.hu is beszámolt arról, hogy Palkovics László lemondott a Technológiai és Ipari Minisztérium miniszteri posztjáról, a tárcát pedig ezután megszüntették. Az általa ellátott feladatokat szétosztották, így jött létre az Energiaügyi Minisztérium, melyet Lantos Csaba vezet december 1-től. A Gazdaságfejlesztési Minisztérium a Miniszterelnöki Kabinetirodából vált ki, Nagy Márton ezáltal önálló tárcát kapott

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Lázár Jánosnál a közlekedés

A megszüntetett Technológiai és Ipari Minisztérium feladatkörei közül a közlekedési terület Lázár Jánoshoz került, így az Építési és Beruházási Minisztériumot átnevezik Építési és Közlekedési Minisztériummá. Az új struktúrában az eddigi 11 helyett az alábbi 12 minisztérium fog működni. A minisztériumok átszervezése január elsején lép hatályba.

A legfontosabb az energiabiztonság

A kormány indoklása szerint „a háború és a szankciós energiaárak miatt Magyarországon és Európában is a legfontosabb az energiabiztonság és az energiaárak kérdése. A brüsszeli szankciók miatt az energiaárak folyamatosan ingadoznak, éppen ezért egységes energiairányításra van szükség, ebből a célból jön létre az Energiaügyi Minisztérium.”

Indokolt az önálló minisztériumok létrehozása

„Az orosz–ukrán háború okán bevezetett szankciós politika jelentős hátrányok veszélyével fenyeget mind az energiaügyek, mind a gazdaság területén. A veszélyek ellensúlyozása érdekében indokolt, hogy mindkét területért önálló minisztérium feleljen a kormányzati feladat megosztási struktúrában. Az új struktúrában a közlekedéssel összefüggő feladatokat az építésügyi tárca veszi át, erre tekintettel létrejön az Építési és Közlekedési Minisztérium is” – fejeződik be a közlemény.

Vitézy is lemondott

Beindult a láncreakció: lemondott Vitézy Dávid közlekedésért felelős államtitkár is, miután bejelentették, hogy a távozó Palkovics László minisztériuma megszűnik és a közlekedési terület Lázár János minisztériumához kerül.

Fél évig tartott

Vitézy Dávid alig fél évvel ezelőtt lett közlekedésért felelős államtitkár a most megszűnő Technológiai és Iparfejlesztési Minisztériumban. Vitézy államtitkár a kinevezésekor arról beszélt, hogy a közlekedés nem csak egy ágazat a sok közül, hanem a jövőnk egyik záloga, a klímavédelem és a gazdaság fejlesztésének kulcsa, a fővárosi, nagyvárosi és a vidéki élet minőségének egyaránt meghatározó eleme.

Váratlanul érkezett a hír

Palkovics lemondását elsőként a Városi és Elővárosi Közlekedésért Egyesület (VEKE) adta hírül. A szervezet szerint a miniszter lemondásának valódi oka a Kréta rendszer feltörésének botránya lehet.

Az összes adat kiszivároghatott

Korábban mi is megírtuk, hogy néhány héttel ezelőtt adathalász támadás érte a Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendszer, azaz a KRÉTA fejlesztőcégét, az eKRÉTA Informatikai Zrt.-t. A támadás sikeres volt, így a támadó illetéktelen hozzáférést szerezhetett a közoktatás minden intézményében kötelezően használt adminisztrációs rendszer adataihoz.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.  

Kiemelt kép: Palkovicstól Lázárhoz került a közlekedés. Fotó: archív.