Pestszentlőrincen fogták el azt a férfit, aki szerdán egy bokros, elhagyatott területre vitte az egyik budapesti taxist, majd késsel fenyegette a sofőrt. Ezután ellopta az autót. A rendőrség hajtóvadászatot indított L. Antal ellen. Végül a taxi vevője tett feljelentést, ugyanis gyanús lett neki, hogy mindössze 800 ezer forintért tudott venni egy autót. A 73 éves kirabolt taxis azt mondja, végig halálféle volt, és még most is a rablás hatása alatt van. 

Késsel fenyegette az utasa

József szerdán taxijával, egy Gázláng utcai kórház előtt vett fel egy fiatal férfit. L. Antal két órán keresztül furikáztatta magát, majd elővett egy kést és a pengét József oldalához szorítva arra utasította, hogy üljön át az anyósülésre. Aztán ő maga ült be a volán mögé, és egy 18. kerületi erdős területre hajtott az autóval. Amikor megálltak, felszólította Józsefet, hogy adja át a pénzét, iratait és a telefonját. Az elkövető ezután kiparancsolta a taxist az autóból, majd elhajtott.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Halálfélelme volt 

“Sok mindenen keresztül mentem már, de ezúttal azt éreztem, amit még soha. Meglegyintett a halál szele. Nehezen körülírható érzés. Akkor azt gondoltam, közel állok ahhoz, hogy megöljenek. Hevesen dobogott a szívem, csak a szerencsén múlt az életem. Amikor hátulról megfogta a nyakamat, a bal kezével az ajtó és az ülés között egy kést nyomott hozzám” – mondta a Blikknek a kirabolt taxis. 

Az autópályán kért segítséget

“Úgy éreztem, ha jobban megnyomná, át is menne rajtam. Azt mondta, csináljam azt, amit kér. Megijedtem és mondtam, hogy bármit odaadok. Az autóra nem gondoltam, de az volt az elsődleges célja” – emlékezett vissza a borzalmas órákra a férfi. József ezután a sárban, lakott területtől messze botorkált hajnalban, haladt a fény irányába, egészen addig, amíg el nem érte az M5-ös autópályát, ahol segítséget kért.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

A vevő tett feljelentést 

A támadó után a rendőrség hajtóvadászatot indított, L. Antal két napig bujkált, a rendőrök pénteken délben fogták el.  Kiderült, hogy az 5 millió forint értékű taxit 800 ezer forintért azóta már eladta egy általa teljesen ismeretlen embernek. A vevőnek gyanús lett az üzlet, ezért bement a Monori Rendőrkapitányságra és elmondta a történetet. 

Börtönbe vitték 

A zsaruk Pestszentlőrincen, egy garázssor előtt csaptak le L. Antalra, rablás és lopás vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd a büntetés-végrehajtási intézetbe vitték, mivel egy korábbi börtönbüntetését nem kezdte meg. Közösségi oldalán a férfi gyakran osztott meg olyan fotókat, amelyek arra utalnak, hogy a bűnözői életmódot a sajátjának tekinti. Hol egy nagy halom pénzzel, hol fegyverrel a kezében pózol.

Tragikus baleset az Árpád hídon

Brutális baleset történt júliusban Budapesten, az Árpád hídon. Egy férfi egy taxival, szemben a forgalommal hajtott, amikor frontálisan ütközött a Népfürdő utca felől szabályosan érkező Suzuki Ignisszel, amely megpördült, ekkor pedig a mögötte érkező Skoda kombi taxi is belerohant a Suzukiba. 

Ellopta a taxit

A Toyotát vezető sofőr az Árpád híd budai hídfőjénél erőszakkal elvette a gépkocsit a tulajdonos taxis hölgytől, és menekülés közben hajtott fel a forgalommal szembeni irányba. Az ütközésben az autótolvaj is meghalt. A Suzuki Ignisben egy nő és egy férfi utazott, mindketten életüket vesztették. A balesetben pedig három személy megsérült.

Változtassák meg a státuszukat!

“Biztosan kevesebb atrocitás érné a kollégákat, ha ismét közfeladatot ellátó személynek minősülnének a taxisok, ahogy például a tömegközlekedési eszközök vezetői is. Korábban ez így volt, most pedig kezdeményezni fogjuk a szakminisztériumnál, hogy ezt állítsák vissza, hiszen a közelmúltban több, súlyos támadás is érte a kollégákat” – nyilatkozta Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke.   A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: illusztráció