A kormány döntése értelmében április 19-én kinyithatnak az oktatási intézmények. Sok szülő attól tart, hogy a suliban a gyerek megfertőződhet, sőt haza is viheti a koronavírust. Mivel az első védőoltás még semmire sem garancia, sokan megvárnák a második, nagyobb védettséget nyújtó oltást. Nagy kérdés, hogy mi történhet akkor, ha a szülők nem engedik suliba, oviba még a gyermeket. A BudaPestkörnyéke.hu hírportál megkeresésére egy iskolaigazgató hasznos dolgokat mondott.

Készülnek a nyitásra

Minden készen áll az óvodák és az iskolák április 19-i újranyitására – jelentette ki Maruzsa Zoltán az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki sajtótájékoztatóján. Nagy kérdés, hogy a szülők is készen állnak-e erre és elengedik-e a gyerekeket iskolába, óvodába. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Általános iskolák, óvodák április 19-én nyitnak

Maruzsa Zoltán jelezte, hogy az érettségik biztonságos lebonyolítása érdekében a 9-12. évfolyamokon csak május 10-én áll vissza a jelenléti oktatás, az 1-8. évfolyamokon és az óvodákban azonban már április 19-én, vagyis jövő hétfőn.

Csak írásbeli érettségi lesz

Fő szabály szerint csak az írásbeli érettségiket tartják meg, a szóbelik és a gyakorlati részek jellemzően elmaradnak. Ezt a modellt tavaly már sikeresen alkalmazták. Az előre hozott vizsgákat azonban idén megtartják; több mint 110 ezer érettségizőre számítanak – közölte. Ha bármely középszintű érettséginél a diák írásbeli teljesítménye a 12 százalékot elérte, de a 25-öt nem, akkor tehet szóbeli vizsgát – közölte Maruzsa Zoltán.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Megszólalt egy igazgató

Nagy kérdés mire számítsanak azok a szülők, akik valamiért nem merik visszaengedni a gyereket iskolába óvodába. A BudaPestkörnyéke.hu hírportál megkeresésére egy neve elhallgatását kérő általános iskolai igazgató azt mondta, hogy semmilyen retorzió nem érheti a szülőket akkor, ha április 19-én nem engedik iskolába a gyermeküket.

Nincs erről hivatalos rendelet

A portálunknak nyilatkozó pedagógus elmondta, 2020 márciusában, amikor először elrendelték a veszélyhelyzetet, akkor az iskolákat arra kérték, hogy se a szülőket, se a gyerekeket ne érje hátrány, fogadják el a szülő döntését. Ez nem rendelet, nem határozat, ez egy hozzáállás, amelyet az iskolák döntő többsége elfogadott és ez alapján járt el – mondta az igazgató.

Nem lesz retorzió

Az iskolák, óvodák április 19-én tehát kinyitnak, de ha marad a vészhelyzet, akkor továbbra is dönthet úgy a szülő, hogy nem engedi a gyereket az oktatási intézménybe. Ezt elvileg ugyanúgy el kell fogadni, mint eddig, vagyis a portálunknak nyilatkozó iskolaigazgató szerint semmilyen retorzió nem érheti a gyermeket vagy a szülőt azért, ha a vészhelyzet idején a szülő döntése miatt nem megy a gyerek suliba.

Tankötelezettség

A BudaPestkörnyéke.hu hírportálnak nyilatkozó igazgató azt is elmondta, hogy a tankötelezettség teljesítése kétféleképpen lehetséges. Iskolába járással, vagy egyéni munkarend alapján. A szülő döntése mindkettő.

Egyéni munkarend

Ha a vészhelyzetet április 19-én feloldják és a szülő biztosra akar menni, akkor az Oktatási Hivatalnál kell kezdeményeznie, hogy a gyermeke egyéni munkarend alapján folytatja az iskolát. Ennek persze vannak hátrányai és következményei, de erről is a szülőnek kell dönteni.

Érdemes szólni az igazgatónak

Ha a vészhelyzet marad, akkor a gyerek a szülő kezdeményezésére nyugodtan maradhat otthon, a normális iskolákban és óvodákban nem lesz ebből probléma, de a távolmaradásról igazgatót érdemes e-mailben tájékoztatni – hangsúlyozta a portálunknak nyilatkozó iskolaigazgató. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ez is érdekelhet:

Kiemelt kép: illusztráció