A Demokratikus Koalíció kedvezményes árú gyümölcsvásárt tart a DK vezette önkormányzatokban. Óbudán a békásmegyeri piacra szervezték a vásárt, ahol a kofák kiakadtak Gyurcsány Ferenc pártjára. A termelők szerint a párt akciója tönkreteszi a forgalmukat, közpénzből lopja el a vevőiket, és a megélhetésüket veszélyezteti.

Gyümölcsvásár 

A Demokratikus Koalíció „kedvezményes gyümölcsvásár” című akciója december 16-án startolt a Békásmegyeri piacon. A párt szerint az akció célja, hogy a vásárlóknak olcsóbb gyümölcsöt biztosítson. A párt kezdeményezése rendkívül népszerű, az emberek kígyózó ókorban állnak a DK standja előtt, hogy olcsón tudjanak almát, banánt és mandarint venni. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Több tonna gyümölcsöt adnak el 

A piac árusainak a forgalmuk emiatt szinte nullára csökkent, miután a DK  több tonna nagyon olcsó gyümölccsel árasztották el a piacot. Gyurcsány erről a közösségi médiában is beszámolt: ,,Megérkezett a több tonna gyümölcs, amit holnaptól a DK vezette kerületekben fogunk árusítani, igen kedvezményes áron” – írta a napokban a pártelnök. 

Kígyózó sorok a DK strandjai előtt

Forrás: Facebook/Demokratikus Koalíció

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

A versenyhivatalhoz fordulnának 

A piaci árusok annyira kiakadtak, hogy a gazdasági versenyhivatalhoz fordulnának. “Ezzel az akcióval azt sikerült elérni, hogy a mesterségesen nyomott áron árult gyümölcsöket vásárolta mindenki a piacon a helyi árusok forgalma pedig a nullához közelít. Ezzel az árusok családjainak megélhetése komoly válságba került” – mondta az egyik kofa. 

“Ez nem fair”

„Ez nem fair! Mi fizetjük a helypénzt, a rezsit, reggel ötkor kipakolunk, a DK pedig közpénzből olcsón osztogat gyümölcsöt. Ez nem verseny, ez ellehetetlenítés!” – mondta az Óbudai Hírügynökségnek egy másik  őstermelő.

Veszélyben a megélhetésük

A felháborodott árusok szerint a DK közpénzen kampányol, amivel nemcsak tisztességtelen versenyhelyzetet teremt, de a megélhetésüket is veszélybe sodorja. Az őstermelők és árusok úgy vélik, hogy az akció sérti a tisztességtelen forgalmazói magatartásról szóló törvényt, amely kimondja a diszkriminatív árazás tilalmát, és tiltja a beszerzési ár alatti értékesítést. Mint mondják, az ilyen kedvezményes árak a piaci árak alá mennek, ami ellehetetleníti a helyi termelők működését, és közpénzből okoz nekik súlyos veszteségeket.

Gyurcsány Ferenc is megjelent a vásáron

Forrás: Facebook/Demokratikus Koalíció

Egy másik helyszínre küldenék a DK-sokat 

Az árusok szerint a megoldás egyszerűbb is lehetett volna vagy egy másik helyszínt kellett volna választani, vagy olyan megoldást találni, amely nem rúgja fel a piac természetes működését. „Miért nem osztottak ingyen utalványokat, amit a piacon lehet beváltani? Akkor mindenkinek jutott volna belőle, és mi sem vesztettük volna el a vevőinket” – tette hozzá József egy helyi árus. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: a DK gyümölcsvására Óbudán – Forrás: Facebook/Demokratikus Koalíció