Képtelen megegyezni egymással Tahi Tóth László örökségéről a néhai színész és elhunyt felesége családja. Az érdemes és kiváló művész címmel kitüntetett László öccse szerint annyira elfajult a helyzet, hogy a hagyatéki tárgyalás után bírósági per következik majd. Méltatlannak találja az egész helyzetet. A Tahi Tóth házaspár több ingatlant és értékes ingóságokat hagyott hátra.
Családi háború
Tahi Tóth László felesége, Kárászy Szilvia pontosan öt évvel azután, hogy 2018-ban elveszítette imádott férjét, összeroppant a gyásztól és 60 évesen, tavaly februárban elhunyt. Halála óta hiába telt el másfél év, a rokonok között nincs egyetértés az örökséget illetően. Mivel közös gyermeke nem született a sztárpárnak, a testvéreik és az unokatestvéreik között kell felosztani, kinek mennyi jut. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Az ingatlan
Az örökség része egy közel 100 négyzetméteres, értékes budai ingatlan. Itt élt halálig a színész. Tahi Tóth László halála után nem sokkal kiderült, hogy Szilvia súlyos, gyógyíthatatlan betegségben szenved, ekkor kétszer is végrendelkezett. Viszont tévesen adta meg a helyrajzi számot. Emiatt a hagyatéki tárgyalás után valószínűleg bírósági per következik.
Nincs egyezség
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész 12 évvel fiatalabb öccse, Tahi Tóth Gábor szerint szerették és tisztelték Kárászy Szilviát, valamint a családját, ezért nem tudja hova tenni, hogy a művésznő rokonai miért nem képesek együttműködni.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Téves adat a végrendeletben
“A bátyám halála után a feleségére szállt a lakása, amit Szilvia szóban többször nekünk ígért, hiszen ő is úgy gondolta, hogy az minket illet meg. A halála előtt pár hónappal végrendelkezett, de az értékes ingatlan helyett – tévesen – a garázs helyrajzi számát adta meg a végrendeletében. Felvettük a kapcsolatot Szilvia örököseivel, de nem akarnak tudomást venni arról, hogy az a bátyám lakása volt” – mondta a színész testvére.
A színész rokonait illeti az ingatlan
“Próbáltunk kölcsönös engedményekkel járó megegyezésre jutni, de nem hajlanak rá, ezért a hagyatéki tárgyalás után valószínűleg bírósági per lesz, mert Szilvia többször elmondta nekünk, hogy Laci bátyám lakását a Tahi Tóth-örökösökre szeretné hagyni, tehát ez volt a végakarata. Elkeserítő, hogy idáig jutottunk” – számolt be a részletekről letörten a Meglepetés Magazinnak.
Az interneten árulták az aranygyűrűt
Gábor méltatlannak érzi a viaskodást, úgy véli, a Kárászy-örökösök sem gondolhatják komolyan, hogy a több, nagy értékű ingatlanhagyatékból a Tahi Tóth család mindössze egy garázsra lenne jogosult. Tavaly decemberben Tahi Tóth László egyik testvére az interneten árulta elhunyt testvére Hegedűs Gyula Emlékgyűrűjét. Ez egy értékes aranygyűrű, amelyért 400 ezer forintot kért az eladó.
Értékes ingóságok
De nemcsak ingatlanok és ékszerek, hanem drága festmények, illetve antik tárgyak is az örökség részét képezik. A házaspárt szenvedélyesen gyűjtötte az értékes darabokat, most ezekről is meg kellene egyezniük a rokonoknak. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: Kárászy Szilvia és Tahi Tóth László – Forrás: RTL