Az alapdíj 1000 forint lesz, a kilométerdíj 400 forintra emelkedik, a várakozás percdíja pedig 100 forintba fog kerülni. A taxis tarifák május 9-től változhatnak, ha a Fővárosi Közgyűlés megszavazza Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes javaslatát.

35 százalékos növekedés

Május 9-étől változhatnak a fővárosi taxizás tarifái, amennyiben a közgyűlés jövő héten elfogadja Kiss Ambrus javaslatát. Összességében 35 százalékos áremelkedésre kell készülniük a fogyasztóknak, a rövidebb utak esetén jelentősebb lesz a változás – jelentette be péntek délelőtti sajtótájékoztatóján a főpolgármester-helyettes. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Hónapok óta tárgyalnak

Ahogy azt korábban az elsők között írtuk meg itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon, novemberben kezdeményezték a taxis szervezetek, hogy induljanak meg az ártárgyalások. Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes szerint a gazdasági környezet kényszerítette ki a változást. Ide kapcsolódik: Karácsony Gergely ablaka alatt tüntettek a taxisok 1000 forintra emelnék a minimális tarifát, a kormány enged nekik

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

1000 forintos alapdíj

A jövőben ezer forintos alapdíj, négyszáz forintos kilométerdíj és száz forintos percdíj lehet majd. A jelenlegi hatósági áras rendszer továbbra is marad. Nem egyenletes mértékben emelkednének a díjak, így egyes elemek más városok taxisáraihoz képest alacsonyabbak, mások pedig drágábbak lesznek. Összességében 35 százalékos áremelkedésre kell készülniük a fogyasztóknak, a rövidebb utak esetén jelentősebb lesz a változás – írja a Hang.hu

Több ellenőrzés

Döntöttek más változtatásokról is. Kiss Ambrus szerint érzetre megnövekedett a nem minősített személyszállítást végzők száma, ezért havi 190-ről 240-re növelik az átlagos havi ellenőrzések számát. Ezt továbbra is a BKK végzi majd.

Idősebb autók is lesznek

Miután több vállalkozónak is gondot okozhat majd a gépjárműcsere, ezért kezdeményezik a taxigépjárművek életkorának tizenöt évre emelését. Ez is érdekelhet: Taxishiénák az ukrán-magyar határon: van aki 150 ezer forintot kér a menekültektől egy budapesti fuvarért

Kevesebb taxi

Mint mondta: Egyre több jelzés érkezik a Városházára, hogy nehezebb taxit fogni, nem véletlenül. Míg ugyanis 2020 márciusában még 6754 taxis volt, addig a legutolsó adat már csak 5070-ről szól, és nem sokkal korábban volt ennél is kevesebb.

Csökken a nyereség

Drágább az üzemanyag, nőnek a bérek, így az elvárható nyereség csökken. Nem tudják továbbá, mi lesz az üzemanyag-ársapkával, illetve mi várható az alkatrészpiacon. A főpolgármester-helyettes kifejtette, 2018. július 1-jén változott utoljára a taxizás lakossági ára.

Több utas használ taxit

Az Országos Taxis Szövetségtől Metál Zoltán arról beszélt, hogy a biztosítási költségek is emelkedtek az elmúlt években, ezt pedig már nem tudták követni. Szerinte emelkedett az elmúlt tíz évben a taxiszolgáltatást igénybe vevők száma, miután 2013-at követően a hatósági ár bevezetése kiszámíthatósági garanciát jelentett a fővárosi utasok számára.

Csak elektromos és hibrid autók

Változás lesz a környezetvédelem terén is, 2024. január 1-jétől már csak olyan gépjárművek kerülhetnek be a taxiforgalomba, amelyek hibrid vagy elektromos autók. Jelenleg hét év a fővárosi taxik átlagéletkora. A taxizás alaptarifája a fővárosban jelenleg hétszáz, a kilométerdíj háromszáz, a percdíj pedig hetvenöt forint. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: