Nagyot csattant a vasajtó, amikor a férfi ütni kezdte, majd késsel fenyegette e vendégeket. A gödöllői nyomozók egy 27 éves kistarcsai férfit hallgattak ki gyanúsítottként az ügyben.

A nyomozás adatai szerint a 27 éves gyanúsított 2018. november 2-án 22 óra körüli időben szóváltást követően megfenyegette egy kistarcsai étterem dolgozóit és vendégeit, majd egy baseballütővel többször megütötte az étterem falát és az egyik ajtóra szerelt rácsot.

A budapesti agglomerációban több mint 100 évvel ezelőtt ismert kiadvány volt a Budapest Környéke című lap. Örülünk, hogy ennek a nagy múltú újságnak a modern verzióját, a BudaPestkörnyéke.hu agglomerációs hírportált már nagyon sokan, 300 ezren olvassák.

Hirdetés

Csodálatosan felújított lakás Újbudán, az Etele Plaza és az MOL Campus közelében, nem messze a Duna-parttól. Alkalmi ár: 68,5 MFt. Készpénzes vásárló esetén alkuképes az ár! A részletekért kattints az alábbi képre!

 

 

 

 

 

Később egy zsebkést vett elő és azzal a levegőben hadonászva tovább fenyegette az étteremben tartózkodókat.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

A garázda férfit a kiérkező rendőrök a helyszínen elfogták, majd előállítását követően a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki az esettel összefüggésben.

Kiemelt kép: illusztráció