Gyorsított eljárásban tárgyalták annak a 38 éves férfinak az ügyét, aki a közösségi közlekedési eszközön lopta meg áldozatát.
Október végén történt
Október 29-én hajnalban egy férfi meglopott egy alvó utast a 6-os számú villamoson. A jármű a Móricz Zsigmond körtéren állt meg a végállomáson, ott figyelt fel az elkövető arra, hogy egy személy elaludt. Ezt használta ki a tolvaj, hiszen az áldozata így nem tudott védekezni. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kivárta a megfelelő pillanatot
A tolvaj a felállt az üléséből, majd a vele átellenben helyet foglaló alvó sértett mellé lépett. Ezt követően jó alaposan körülnézett, ruházatát megigazította. Egy ideig még hezitált, talán járókelők zavarták.
Végül rászánta magát a tettére
A tétovázást követően belenyúlt a sértett zsebébe, és onnan kivett egy 200 ezer forint értékű mobiltelefont. Ezt követően elhagyta a tett helyszínét. Arra azonban valószínűleg nem számított, hogy ilyen gyorsan elkapják.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Nem tudott messzire menekülni
A rendőrök még a villamoson elfogták a férfit. Meg is találták nála az ellopott telefont, majd le is foglalták és kiadták a sértettnek. Az egyenruhások gyors helyzetfelismerésének köszönhetően így az utasnak anyagi kára nem keletkezett.
Ezek is érdekelhetnek!
- Elfogta a rendőrség azt a gázolót, aki elütött egy kutyáját sétáltató nőt, majd cserbenhagyta
- Drasztikus mértékben változnak a szabadságokra vonatkozó szabályok: erre kell készülnie a szülőknek
- Újabb kerékpárút épülhet Budapesten, aggódhatnak az autósok?
Gyorsított eljárásban került bíróság elé
Mivel videós bizonyíték is a rendelkezésére állt a bíróságnak, így nem volt mivel védekeznie az elkövetőnek. A Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség a 38 éves büntetlen előéletű férfit gyorsított eljárásban bíróság elé állította. Az elkövetőt kifosztás bűntettében bűnösnek találták.
Erre számíthat
Az elkövetőt tíz hónap börtönbüntetésre ítélte a Budai Központi Kerületi Bíróság. Ennek végrehajtását 2 év 4 hónap próbaidőre felfüggesztették. Az ítélet immáron jogerősnek tekinthető.
Az alábbi felvételen megnézheted, hogyan követte el tettét a tolvaj
Sajnos nem ez az első hasonló eset az ősszel
Szeptemberben a Kékvillogó.hu hírportál számolt be arról, hogy szintén a 6-os villamoson egy férfi egy késsel követelt pénzt egy asszonytól. A nő átadta a pénzt, majd az elkövető Petőfi híd és a végállomás közötti szakaszon, a 11. kerületben leugrott a villamosról és gyalog elmenekült. A Budapesti Rendőr-főkapitányság rendszeres ellenőrzést tart a népszerű járatokon a hasonló esetek megelőzése és visszaszorítása érdekében. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: Police.hu