Már korábban is ült börtönben kiskorú sérelmére elkövetett nemi erőszak bűntette miatt az a 41 éves férfi, aki hétfőn délelőtt a nyakánál fogva berángatott a dunaújvárosi kiserdőbe egy kisfiút, és ott testi cselekmény végzésére kényszerítette. Értesüléseink szerint mindössze 12 éves volt az áldozat.
Segítséget kért
A kisfiú és családja nemrég költözött Dunaújvárosba. A gyerek nem volt biztos abban, merre kell mennie az iskolához, ezért útbaigazítást kért a hajléktalan férfitól. A férfi felajánlotta, hogy megmutatja neki az utat, és elkíséri. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Borzasztó dolgot művelt vele
Egy erdős területhez érve karjával átfogta a gyerek nyakát, másik kezével eltakarta a szemét, és megfenyegette: „csinálja azt, amit mond, mert különben nagyobb baj lesz”. Ezután mintegy 20 méteren keresztül vonszolta a gyereket a fák közé, ahol nemi cselekményt végzett vele. A kisfiú mindvégig sírva könyörgött neki, hogy engedje el. A kisfiúnak végül sikerült elszabadulnia. Édesanyjával együtt bejelentést tettek a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Megjárta a börtönt
A férfit még aznap letartóztatta a bíróság. Már korábban is ült börtönben kiskorú ellen elkövetett nemi erőszak miatt. Az ügyészség közlése szerint a 41 éves férfi, húsz méteren át vonszolta a kisfiút, miközben a nyakánál fogva tartotta, majd nemi cselekmény végzésére kényszerítette.
Letartóztatták a férfit
A gyanúsított tagadta a bűncselekményt, és azt állította: ott sem volt a helyszínen. Az ügyészség indítványozta a férfi letartóztatását szökés, elrejtőzés, bűnismétlés veszélye, valamint a fiú befolyásolásának kizárása miatt. Megerősítették, hogy a gyanúsított különös és többszörös visszaeső, aki már több mint másfél évtizedet töltött börtönben hasonló bűncselekmények miatt. Ez is érdekelhet: Rács mögött marad a sárisápi rém: a hajléktalan férfi elrabolta, kikötözte, majd megerőszakolta a 9 éves kislányt
2 éve szabadult
Előbb 6 év 6 hónap fegyházra ítélték szemérem elleni bűncselekmény miatt, majd 10 év fegyházra nemi erőszak bűntette miatt. Legutóbb 2023 novemberében szabadult. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: illusztráció

