Mumifikálódott holttestet találtak néhány nappal ezelőtt Sóskúton. Egy helyi lakos tett bejelentést a segélyhívón, hogy már két hónapja nem látta az egyedül élő szomszédját, és erős bűzt érez a kertjéből. Pénteken pedig Törökbálinton egy férfi a nyílt utcán lőtte magát fejbe. 

Holttest a kempingágyon

A szomszéd még aznap este átnézett hozzá, ám szörnyű látvány fogadta. Egy mumifikálódott holttest feküdt ugyanis a gazos udvarban lévő kempingágyban.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Vizsgálják az esetet 

Szabóné Berki Bianka, a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az üggyel kapcsolatban a 24.hu-nak azt mondta. hogy a rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja az eset körülményeit.

Tragédia Törökbálinton

Péntek délután Törökbálinton, az egyik forgalmas cukrászda előtt történt tragédia. Egy idősebb férfi átment a zebrán, majd elővett egy gázpisztolyt és fejbe lőtte magát. A járókelők közt pánik tört ki, azonnal hívták a mentőket és a rendőrséget. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Megszólalt a szemtanú

Az egyik szemtanú a BudaPestkörnyeke.hu-nak elmondta, hogy a járókelők megkezdték a férfi újraélesztését, a kiérkező mentők azonban már csak a halál beálltát tudták megállapítani. Hírportálunknak nyilatkozó szemtanú órákkal az eset után is sokkos állapotban volt. 

Nem ismerték az áldozatot

“Szörnyű látvány volt ez az egész, még mindig a hatása alatt vagyok. Bal oldalon célzott jobb oldalon kijött minden. A rendőrök a helyszínen lévőktől megkérdezték, hogy ismeri-e valaki a bácsit, de senki sem tudta, hogy kicsoda. Viszont nála volt a telefonja, ami a zsebéből kiesett, ahogyan a földre zuhant” – mondta a nő. 

Megkerestük a rendőrséget

BudaPestkörnyeke.hu megkereste a Pest megyei rendőrséget, hogy pontosan mi történt a törökbálinti cukrászda előtt. Beluzsárné Belicza Andrea r. alezredes kérdésünkre azt írta, hogy idegenkezűség nem történt, az esetet közigazgatási eljárásban vizsgálja a rendőrség. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Ha segítség kell!

Ha úgy érzi, segítségre lenne szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot, akár mobiltelefonról is!

Kiemelt kép: illusztráció