Egyre többen hasonlítják az olaszországi Pisai ferde toronyhoz a 16. kerületben magasodó Naplás-tavi kilátót. Elmentünk, megnéztük Budapest legnagyobb mocsárvilágát, láprétjét a Naplás-tónál és felmásztunk a 27 méter magas kilátóra, hogy megcsodáljuk Budapestet és környékét úgy, ahogy még nem láttuk.
Könnyen megközelíthető a Naplás-tó
A Naplás-tó a főváros legnagyobb kiterjedésű állóvize, melyet a Szilas-patak duzzasztásával az 1970-es években hoztak létre a 16. kerületben, Cinkotán. Autóval közel van az M0-s nagytarcsai lehajtójához, a város felől pedig az Örs vezér terétől még bőven kell kifelé menni, hogy az utolsó OMV kút után nem sokkal jobbra kanyarodjunk. HÉV-el a cinkotai megállónál kell leszállni, aztán bringával már nincs messze. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kirándulók a Naplás-tó gátján
A legnagyobb budapesti védett terület
A Naplás-tó környékén klassz bicikli,- és kirándulóutakat építettek az elmúlt években. Érdemes is volt költeni rá, mert a Naplás kiterjedését tekintve 2021-ben a fővárosi legnagyobb helyi jelentőségű védett területe volt.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Bejött az ötlet
A Naplás-tó valójában egy mesterséges tó, a Szilas-patak visszaduzzasztásával alakították ki az 1970-es évek közepén. Az elképzelés az volt, hogy egy jó nagy gát majd megfogja a vizet, és nem lesznek lejjebb, vagyis a főváros kissé beljebb lévő, laposabb részein áradások. Lehet majd lakótelepeket, gyárakat építeni. Az ötlet bejött.
Ez a Naplás-tó túlfolyója – ha sok benne a víz beömlik az aknába és továbbfolyik a Szilas-patakba
Egy helyi biológiatanár nyomta az ügyet
A patak felduzzasztásával létrejött tavat szinte azonnal birtokba vették a növények és az állatok. A környéken élők is megszerették, az 1980-as években a cinkotai Szerb Antal Gimnázium biológiatanára, Stollmayer Ákosné a tanítványaival vitte végig azt a folyamatot, amely végül a védetté nyilvánításhoz vezetett 1997-ben.
Idilli táj – és ez is Budapest!
Mindenki imádja
A pecások is otthonra leltek, hiszen minden évben rengeteg halat telepítenek a Naplás-tóba. A környéken tehát mindenki megtalálhatja a kedvenc szabadidős tevékenységét: lehet pecázni, túrázni, bringázni és sétálni is a családdal.
Pénzt nyertek a fejlesztésre
2016-ban a helyi önkormányzat pályázati pénzt nyert és fejlesztések indultak a tónál. Ezután épült a büfé, a mosdó, a sétány, a horgászok pecahelyei és a 27 méter magas kilátót is átadták 2021. júniusában. Szerencsére itt nem értelmetlen, erdő nélküli lombkoronasétányt csináltak, hanem jól költötték el az adófizetők pénzét, a mi közös pénzünket.
Szépen megcsinálták a környéket
Nem alaptalan a ferde torony elnevezés
A különleges épületet azonnal cinkotai ferde toronynak neveztek el a helyiek. Nem alaptalan a becenév, hiszen a vizuális illúzió sem pusztán a véletlen műve. A torony alapja és teteje két, egymáshoz képest 180 fokban elforgatott háromszög, melyek egymásra vetítve egy hexagramot rajzolnak ki. Szimbolikája a tér három irányát sűríti magába: fent–lent, jobbra–balra, előre–hátra. A függőlegesen egymástól tehát 27 méter távolságra elhúzott háromszögek között keletkező felületek újabb, a függőlegestől síkban ki-be dőlő háromszögek.
Közelről nem látszik ferdének, csak távolról
Páratlan kilátás
A kilátóból nagyszerű panoráma nyílik Budapestre. Itt nem a megszokott budai oldalról tekintünk Pest felé, hanem fordítva. Előttünk a Pesti-síkság, a távolban pedig a Budai-hegység, a Pilis és Vác felé fordulva még a Börzsöny is jól látszik. Másik irányban a Mátráig is simán ellátni, a közeli Gödöllői-dombság zöld lankái is szép látványt nyújtanak.
Nézelődök a kilátóban
Lángos, teknőcök és kalandos torony
A Naplás-tó és a kilátó szuper délutáni kirándulóhely. Lehet itt enni egy jó lángost, jégkrémet vagy palacsintát, közben természetes élőhelyén megnézhetjük a mocsári teknőcöket, békákat és a rengeteg gyönyörű szitakötőt, aztán irány fel a kalandos toronyba, ahonnét tényleg rá lehet csodálkozni Budapestre és környékére. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Ez is a Naplás-tónál történt
- „Naponta megrogyok, ezen nincs mit szépíteni” – két fia tragikus haláláról beszélt Csuja Imre
- „Ők akkor már abban vannak, hogy megtalálták a megoldást, hogy hogyan vetnek véget az életüknek” – megrázó őszinteséggel beszélt fiai elvesztéséről Csuja Imre
Kiemelt kép: Naplás-tó és a kilátó – BPK-montázs