Megdöbbentő dolgot mesélt ifjabb Schobert Norbert a napokban. Az ismert házaspár középső gyermeke általános iskolás korában ducibb volt társainál. Emiatt iskolatársai gyakran bántották és csúfolták. A fiú azt mondta, mindent megtett volna azért, hogy a társai elfogadják, még „lefizetni” is megpróbálta a hangadót.

Odaadta a cipőjét

„Próbáltam barátkozni, de valahogy mindig megkaptam a bántást. Volt olyan, hogy bevittem az új Air Maxemet, az új Nike cipőmet, majd odaadtam ajándékba az osztálytársamnak, csak hogy jóban legyünk. El is fogadta, de ugyanúgy kaptam a bántást” – magyarázta Norbika, a Frizbi Hajdú Péterrel legújabb adásának felvételén, amely pénteken 19 órától lesz elérhető a Frizbi TV YouTube-csatornáján.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Réka gyanakodott

De hiába próbálta lekenyerezni a társát az ajándékával, az osztálytársa csak nem állt le. Az édesanyjának, Rékának viszont feltűnt, hogy a gyermeke nem hordja az új cipőjét.

Bement az iskolába

„Anya be is jött az iskolába, mert látta, hogy nem hordom a cipőt, és kérdezte, hogy hol van… Először azt mondtam, hogy elhagytam, de nyilván nem hagytam el, mert odaadtam annak a fiúnak. Közben az meg nem merte felvenni, mert a szülei annyira nem hitték el, és nem is merték hordatni a gyerekkel, mivel ők nem nagyon engedhették meg, hogy ilyen cipőt vegyenek” – magyarázta Norbika.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Fellázadtak a szülők

„Bejött, elbeszélgetett velük, de azután sem történt semmi. Sőt, végül anya ellen lázadtak fel a szülők” – folytatta Norbika, aki hangsúlyozta: az édesanyja nem beszélt senkivel csúnyán, csak úgy reagált, ahogy a legtöbb szülő tette volna.

Iskolát váltottak

Schoberték látták, hogy gyermekük lelkileg teljesen tönkre fog menni, ha nem lépnek. Ezért iskolát váltottak, pedig Norbika nagyon szerette azt az intézményt, amely egy jónevű iskola hírében állt. De a kisfiú, az osztálytársakk viselkedését már nem bírta tovább.

Segítséget kért

2Látták, hogy szorongtam, sőt, már elkezdtem tikkelni. Erősen pislogtam a szememmel, ami egy tipikus tünet”. Norbika éretten kezelte a helyzetet, és nem félt segítséget kérni.

Az osztályfőnök sem tudta kezelni a helyzetet

„Sokszor fordultam anyához azzal, hogy bántanak, és ők tudták, hogy ez nincs rendben, nem oldódtak meg a problémák. Az osztályfőnököm nagyon rendes volt, de nem volt elég erős kezű, hogy az osztályt meg tudják fékezni”.

Kitartóan edzett

Persze azóta Norbikát már csak a gyermekkori fotói emlékeztetik duci testalkatára, kitartó természetének és a sok edzésnek köszönheti, hogy búcsút inthetett túlsúlyának.

Ringbe szállt Istenes Bence ellen

Két héttel ezelőtt, az RTL Sztárbox című műsorában szállt ringbe Istenes Bencével. Felnőtteket megszégyenítő módon küzdött az RTL sztárja ellen. Ugyan nem ő lett a győztes, de ellenfele is megdöbbent, hogy a fiú milyen kitartóan küzdötte végig a versenyt.

Norbikából Norbi

Bence a küzdelem után egy óriási tapssal ünnepeltette meg Norbikát. „Ez a csávó nagyon kemény. Te szó nélkül belementél a harcba. Ne hagyd, hogy mostantól bárki Norbikának szólítson, te mostantól Norbi vagy! Egy kisfiú jött be a ringbe, de egy férfi távozott” – mondta az RTL showműsorában.

Rubint Réka reagált

A műsor után édesanyja, közösségi oldalán írta le, mit gondol fia küzdelméről. „Norbikaként /mint egy kis oroszlán/ ment ki tegnap este a Szavannára vadászni és felnőtt oroszlánként küzdött és állt helyt! Lehetne taglalni a Bence és a Norbi közötti korkülönbséget, azt, hogy Bencének a színpad és az élő műsorokban való profi műsorvezetés a közege, az élete, vagy a box-szal töltött évek vs. hónapok számát, de felesleges, mert NEM ez számít!”

Kilépett a szülei árnyékából?

„Tudjátok, hogy mi számít?! Az, hogy ez a kisfiú, a mi fiunk végre ki tudott lépni a Schobert -Rubint házaspár árnyékából és NEMES! Tiszta szívű! Igazi harcosként, maximális tisztelettel az ellenfelével szemben 4! csodálatos menetben, 5! hónap felkészüléssel megküzdött Önmagáért! Önerőből!”

Büszke édesanya

„Potyognak a könnyeim az örömtől a büszkeségtől és a mérhetetlen hálától, amit a Jóisten felé érzek, hogy ilyen nagyszerű EMBERNEK lehetek az Édesanyja! Nagyon büszke vagyok Rád Oroszlán! Nagyon szeretünk! És ahogy tegnap este a szorítóban mondtad, ez csak a kezdet! Ez volt életed első, nem akármilyen teljesítményű meccse, ahonnan határ a csillagos ég!” – írja közösségi oldalán Rubint Réka.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: a Schobert testvérek a Sztárbox-on – Forrás: Facebook/Rubint Réka