Egy tízéves kisfiú segítségére sietett az a mentőautó a múlt héten Budapesten, amelynek személyzetét bepanaszolta egy idős férfi, mert szerinte az autó felverte a port a villamosmegállóban.
Egy villamosra váró 60 év körüli férfi azért tett panaszt a mentőkre a múlt héten, mert felverték a port egy Margit körúti megállóban – írta az Országos Mentőszolgálat hétfőn a Facebook-oldalán.
Az ügy kivizsgálása során kiderült, hogy a jelzett időpontban valóban a dugóban araszolva kapott riasztást az egyik fővárosi esetkocsi, amely egy 10 éves gyermek segítségére indulva hajtott a sínekre.
„A rendelkezésre álló információkból megállapítható, hogy bajtársunk jól megválasztott sebességgel érkezett, és biztonságosan haladt át a megállón. A rutinos mentőtechnikus ráadásul a váltakozó hangmagasságú sziréna mellett, kürtszóval is igyekezett felhívni a figyelmet az érkező mentőautóra, a várakozók pedig több hátráló lépéssel jelezték, hogy segítik a mentő közlekedését” – olvasható a bejegyzésen.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
A vizsgálat emellett azt is megállapította, hogy „az egység mindenre kiterjedő körültekintése, a biztonságos sebesség és a legnagyobb jószándék nincs arányban a felvert por mennyiségével”.
Az OMSZ elnézést kért az okozott kellemetlenségért, és hozzátették: az életmentők, perceken belül helyszínre értek, és tankönyvi emelt szintű ellátást nyújtottak. Ennek köszönhetően végül stabil állapotban szállíthatták kórházba kritikus helyzetben talált kisfiút.
Kiemelt kép: illusztráció