A három tolvaj közül az egyikük azonnal megadta magát, ketten azonban futni kezdtek a metróaluljáró irányába.

Bő egy hete történt

Egy 7. kerületi ételkiszállító éppen az aznapi, utolsó fordulójára készülődött február 8-án. Bement a pizzériába, betette a pizzáka a táskába majd kiment, és készült kiszállítani őket. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nem volt sehol az autója

Az ételfutár azzal volt kénytelen szembesülni, hogy nem találja ott az autóját, ahol leparkolt vele. Nem arról volt azonban szó, hogy elfelejtette volna behúzni a kéziféket. Ismeretlenek eltulajdonították a kocsit.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Értesítette a rendőröket

A pizzafutár szólt a rendőröknek, hogy eltűnt az autója. A járművet mintegy másfél órával később, egy 9. kerületi parkolóban találták meg a zsaruk. A kocsiban hárman tartózkodtak.

Ezek is érdekelhetnek!

Csak az egyik tolvaj adta meg magát

Miután a rendőrök megjelentek az ellopott Toyota Yaris mellett, az egyik tolvaj, F. Elemér együttműködött a zsarukkal. Két társa azonban nem így cselekdett. P. László és P. Krisztián megpróbáltak elmenekülni.

Nem jutottak messzire

A két férfit hamar elfogták a rendőrök. Egy közeli metróaluljáróban akartak köddé válni, ám tervük zátonyra futott. Mindhárom bűnelkövetőt előállították a 7. kerületi rendőrkapitányságra.

Az ellopott autó

Ezzel vádolják a tolvajokat

A három tolvajt jármű önkényes elvétele bűntett gyanújával vádolják. Ennek kapcsán eljárást is indítottak ellenük. Őrizetbe is vették őket a rendőrök, ám nem tettek még vallomást.

Később döntenek sorsuk felől

Azt egyelőre nem lehet tudni, milyen büntetést fognak kapni. A bíróság elrendelte a letartóztatásukat. Ha lesz fejlemény az ügyükben, akkor arról be fogunk számolni.

Ezért nem állítják le autóikat az ételfutárok

Sokan nem értik, hogy miért nem állítják le az autóikat az ételfutárok, amikor bemennek a rendelésért vagy amikor átadják az ételt a megrendelőnek. Érdemes tudni, hogy az autóknak nem tesz jót, ha túl gyakran leállítják és újra elindítják őket. Az ételfutárok azt szeretnék elkerülni, hogy műszaki hibás legyen a kocsijuk, és nem csupán az idővel spórolnak. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: az ellopott, végül megkerült autó – Forrás: BRFK