Január 25-én, a Farkasréti temetőben helyezik örök nyugalomra Dobos Attilát. Az ismert dalszerző 80 éves korában halt meg, súlyos szívbetegséggel küzdött. Halála előtt azt tervezte, feleségül veszi szerelmét, akivel 3 éve alkottak egy párt.
Meghalt Dobos Attila
Amint azt a BudapestKörnyéke.hu is megírta, meghalt Dobos Attila, az “Isten véled édes Piroskám” című dal szerzője. A legendás zenésznek pedig még nagy tervei voltak, azonban szervezete 80 éves korában feladta a harcot. A táncdalfesztiválok sztárja szerette volna feleségül venni kedvesét, Hatvaniné Erzsót, azonban az élet nem adott nekik több időt, lehetőséget, ugyanis Dobos Attila január 4-én, hajnalban elhunyt. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Össze akartak házasodni
Attila és Erzsó három éve alkottak egy párt, azt tervezték, hogy Dobos nyolcvanadik születésnapján össze is házasodnak. A sors nem adta meg nekik, hogy hivatalosan is egy pár legyenek.
Hirdetés
Halálos ágyán kérte meg kedvese kezét
“December 17-én a halálos ágyán újra megkérte a kezemet. Azt mondta, nincs más vágya, mint hogy a felesége legyek, azt akarta, az egész világ tudja, hogy mi összetartozunk. Tavaly többek közt azért sem tartottuk meg az esküvőt, mert világra szóló lakodalmat szeretett volna, de a vírus miatt nem lehetett volna. Nagyon szeretett volna felgyógyulni, és azt terveztük, hogy a 81. születésnapja után egybekelünk. Sajnos az élet nem adta meg ezt nekünk.” – mesélte Erzsó.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Az özvegy vígasztalhatatlan
Erzsó vigasztalhatatlan, amióta a szerelme elment. A gyászában szerencsére nincs egyedül, hiszen Dobos Attila gyermekei úgy szeretik őt, mintha mindig is családtag lett volna.
Elfogadta a család
„Mindenki elfogadott a családban, mindenki szeretett. A gyerekek mindent elkövettek annak érdekében, hogy az édesapjuknak a lehető legjobb élete legyen, jól bántak és bánnak velem. Összetartunk, összetartottunk. Angéla, Andrea és én…” – mondta a Borsnak Hatvaniné Erzsó, Dobos Attila szerelme.
Énekelni akart szerelme temetésén
Erzsó, a színpadon is partnere volt Dobos Attilának, ezért szívesen énekelt volna élőben a zeneszerző temetésén. A Dobos lányok lányai viszont jobban örültek volna, ha CD-ről hallják édesapjuk slágereit.
Január 25-én temetik Dobos Attilát
Ez az ellentét azonban már a múlté, Erzsó és Dobos Attila lányai a temetést együtt szervezik. A búcsúztató január 25-én 12:45-kor lesz a Farkasréti temetőben. A hagyományos temetés nyilvános, a járványra való tekintettel kültéren lesz megtartva.
A legszebb ajándék Attila volt az életében
„Életem legszebb ajándékát kaptam azzal, hogy szerettem Attilát és ő szeretett engem. A lelkemnek pedig megnyugvást ad, hogy a családja befogadott, és itt lesznek velem ezentúl örökre” – mondta a gyászoló özvegy.
Fogorvos diplomát szerzett
Dobos Attila 1941. április 27-én látta meg a napvilágot és már a húszas éveire befutott énekes lett, miközben fogorvos diplomát is szerzett. A táncdalfesztiválok egyik elsőszámú kedvencévé vált, 1968-ban pedig már saját válogatás lemeze is megjelent.
Mary Zsuzsi férje volt
Gyakran lépett színpadra feleségével, Mary Zsuzsival, akivel 1965-ben házasodtak össze és öt évig voltak együtt. Angéla lányuk Németországban született meg. Amikor külföldre települt át, a rádióadók a dalainak sugárzását abbahagyták, a lemezét betiltották, és a boltokból megsemmisítés céljából visszavonták.
1985-ben tért vissza Magyarországra
Később visszatért Magyarországra, 1985-ben jelent meg második lemeze Dobos Attila új dalai címmel. 1991-ben jelent meg korlátozott példányszámban Az ember tragédiája című operája.Negyedik felesége a nála 34 évvel fiatalabb Éva, akitől három gyermeke született: Mimi, Attila és Mercédesz.
Rengeteg slágert írt
Több dal is megőrzi emlékét: Mama, Kövek a vízparton, Isten véled édes Piroskám, Nyári zápor, Albérlet az emeleten, Annyi ember él a Földön, Minden ember boldog akar lenni, Annál az első ügyetlen csóknál… A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: Dobos Attila – Forrás: Facebook