Egy szerdán megjelent rendelet szerint a boltoknak kétszer annyi ársapkás árucikket kell készleten tartania, mint amennyi átlagosan akkor volt készleten, amikor az árakat befagyasztották.
Így talán nem fogy el
A kereskedőknek eddig is rendelet írta elő, hogy ezekből a termékekből – tojás, krumpli, 2,8 százalékos tej, stb. – az adott nap átlagos készletének megfelelő mennyiséget kell tartania. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Áruhiány elkerülése a cél
A mostani új rendelkezés az, hogy szükség esetén a 2021-ben befagyasztott árak esetében a 2021-es átlagos napi mennyiségének, a 2022-ben befagyasztott árak esetében pedig a 2022-as átlagos napi készlet mennyiségének kétszereséig kell olyan mértékben biztosítani a készletet, hogy az „áruhiány elkerülésével” az elegendő legyen a Közlöny megfogalmazása szerint – írja a Telex.
Hirdetés
Januártól él a szabály
A Magyar Közlönyben megjelent rendelet január 13-án lép életbe. Idén novemberben a krumpli és a tojás árát maximalizálta a kormány, tavaly a liszt, a napraforgóolaj, a sertéshús, a csirkehús, a 2,8 százalékos tej és kristálycukor kapott egy plafont.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Hiánycikk a hatósági áras termék
Amint arról többször beszámoltunk, több hatósági áras termékből is hiány van a boltokban. Főleg az ünnepek előtt sok háziasszony bosszankodott azon, hogy nem jut neki cukor, liszt vagy éppen étolaj.
Innen lehet letölteni
Minél többen használják az app-ot, annál pontosabb és naprakészebb lesz akkor is, ha mi magunk szeretnénk megtudni, hogy éppen „hol vehetek” például cukrot vagy lisztet. Az alkalmazás a Google Play Store-ból letölthető vagy a holvehetek.hu oldalon elérhetők az adatok.
Mennyiségi korlátozás
Az áruhiányt mennyiségi korlátozással próbálja orvosolni több üzletlánc. Az ünnepek előtt az Aldi durva korlátozást vezetett be. Az ársapkás termékekből csak 1-1 darabot vagy kilót vihetett egy vásárló. Közleményük szerint csak így tudják biztosítani a folyamatos áruellátást.
Szigorítás a METRO-ban is
A budaörsi METRO-ban is korlátoztak, igaz egyelőre nem annyira szigorúan, mint az ALDI-ban. A kitett tájékoztató tábla szerint a tojásnál 30 db, a krumplinál 10 kg, cukor-liszt-farhát esetén 3 kg, tejből és olajból pedig 3 litert lehet venni. Ezek a korlátozások csak a privát vásárlásokra vonatkoznak, a kiskereskedőkre nem.
Ezek a hatósági áras termékek
A kormány idén februárban vezette be a hatósági árat néhány alapvető élelmiszerre. Közel egy éve ezeket a termékeket lehet fix áron megvásárolni: kristálycukor (fehér cukor), búzafinomliszt BL 55, finomított napraforgó étolaj, házi sertéscomb, csirkemell, csirkefarhát, ultra magas hőmérsékleten hőkezelt, 2,8% tömegszázalék zsírtartalmú tehéntej.
Áprilisig meghosszabbítva
Ősszel a termékek listája a tojással és a krumplival bővült. Karácsony előtt, Nagy István agrárminiszter jelentette be, hogy a kormány áprilisig meghosszabbította a élelmiszer árstopot. A miniszter korábban arról beszélt, hogy nem a lakosság miatt van hiány a boltokból, ugyanis minél olcsóbb egy termék, annál többet vásárolnak belőle. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: ársapkás cukor