Szexelnie kellett egy 12 éves fiúval, erre kényszerítettek kamaszok egy 19 éves, beteg lányt Budapesten. Az áldozat mentálisan sérült és csak barátkozni akart a környékbeli fiatalokkal, akik viszont rendszeresen összeverték, megalázták és gyomorforgató dolgokra kényszerítették. Édesanyja azt mondta, volt, hogy a megvert lányát mentő vitte el.

Verték a fejét

A 8. kerületi József utcában egy tinédzser támadt rá a 19 éves, mentálisan sérült lányra, akit előre megtervezett módon bántalmaztak, és az egészet videóra vették. „A fejemet verte folyamatosan, amíg valaki rá nem szólt” – nyilatkozta a Tényeknek az áldozat, Leonetta. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Vetkőznie kellett

Elmondása szerint már messziről észlelte, hogy meg akarják támadni. Korábban mentő is vitte már kórházba a sérülései miatt. Emellett megalázó dolgokra is kényszerítették: „mutassam a melleimet, vetkőzzek le, menjek úgy az utcán, tényleg mintha kutya lennék neki” – sorolta. Ezekről az esetekről videófelvételek is készültek.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Orális szex

Az édesanya elmondása szerint arra is kényszerítették a lányát, hogy orálisan szexeljen egy 12 fiúval, ezt szintén videóra vették. 

Pszichés betegség

A lány egy gyermekkori trauma következtében mentálisan sérült, amit a bántalmazók tudatosan kihasználnak. A legutóbbi incidens óta annyira fél, hogy egyedül már nem mer kilépni az utcára.

Nyomoz a rendőrség

Édesanyja feljelentést tett, a rendőrség pedig megerősítette, hogy védekezésre vagy akaratnyilvánításra képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés gyanúja miatt indítottak nyomozást, és vizsgálják a videófelvételeket. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Itt a Tények videója

Kiemelt kép: részlet a fenti videóból